Három ország, három elfogás

2024. 05. 17., p - 07:35
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A lengyel, a német és a magyar célkörözési egységek egyszerre csaptak le unokázós csalókra. A hazánkban tartózkodó lengyel szökevényt Budapesten fogták el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói.

A lengyel hatóságok által kezdeményezett nemzetközi bűnügyi együttműködés eredményeként a KR NNI Célkörözési Osztályának munkatársai elfogták annak a lengyel bűnszervezetnek az egyik vezetőjét, amelynek tagjai az unokázós csalás módszerével károsítottak meg idős sértetteket. A gyanúsítottak a megtévesztő hívások során a Lengyel Központi Nyomozó Iroda tagjainak adták ki magukat, és összesen legalább 3,5 millió zloty (kb. 320 millió forint) kárt okoztak a sértetteknek. A bűnbanda tagjaival szemben a lengyel rendőrség európai elfogatóparancsot adott ki.

A nemzetközi bűnügyi együttműködésnek köszönhetően a lengyel nyomozók összehangolt akciót szerveztek német és magyar kollégáikkal. Az ENFAST hálózatán keresztül a lengyel célkörözési egység intenzív információcserét folytatott az NNI Célkörözési Osztályával. Ennek eredményeként a magyar nyomozók azonosították az európai elfogatóparancs alapján körözött 22 éves, lengyel állampolgárságú férfi budapesti tartózkodási helyét, a német kollégák egy Németországban, a lengyel rendőrök pedig egy Lengyelországban tartózkodó körözöttét. A három ország hatóságai 2024. május 14-én a hajnali órákban összehangolt akció keretében egy időben fogták el a csalókat. A Németországban és Magyarországon elfogottak kiadatásáról a hatóságok a későbbiekben döntenek.

Az ügy Lengyelországban továbbra is folyamatban van, ezidáig több mint harminc gyanúsítottja van, de várhatóan ez a szám nőni fog.

A lengyel rendőrség közleménye ezen a linken érhető el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Betörőt keresnek!

A Ceglédi nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításához.

 

Eltűnt Balogh Dániel Dominik

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves fiú megtalálása érdekében.

 

Az új úton is 90 a megengedett!

A közelmúltban átadott, Tolnát és Bács-Kiskun vármegyét összekötő Tomori Pál híd közelében visszatérően ellenőrizzük a közlekedők sebességét.

 

Álmából riadt fel a rablóra

A rendőrök másfél órán belül elfogták azt a 30 éves helyi férfit, aki betört egy komlói lakásba, majd az ott lévő sértettet is bántalmazta.

 

Kapós volt a csali

Az idei évben is Magyarország egyik legnépszerűbb halastaván, a Maconkai-víztározón rendezte meg nagy érdeklődésre számot tartó horgászversenyét a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.