Körmönfont csaló

2024. 05. 15., sze - 11:30
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy fiatalember más megtévesztésével jutott milliókhoz. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Egy 21 éves nógrádmegyeri férfi tavaly májusban megkérte nőismerősét, hogy alapítson céget a nevére, amit meg is tett. A kft. tulajdonosa folyószámlát nyitott az egyik banknál, majd a férfi elkérte a nőtől a számlanyitással kapcsolatos dokumentációkat, belépési azonosítókat és jelszavakat. A gyanúsított – önmagát banki ügyintézőnek kiadva – 2023. augusztus 31-én délután felhívott egy jászapáti lakost, akit arról tájékoztatott, hogy számlájáról utalást kívánnak végrehajtani, és ennek megakadályozásához telepítse le az AnyDesk alkalmazást. A sértett végrehajtotta a telefonáló utasításait, megadta netbanki azonosítóit. A gyanúsított ezt követően 3 millió 980 ezer forintot utalt el a kft. bankszámlájára, amit a férfi azonnal le is vett.

A nyomozás során a rendőrök adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, aminek eredményeként előállították a fiatalembert, és információs rendszer felhasználásával megvalósított csalás bűntett miatt hallgatták ki, de érdemi vallomást nem kívánt tenni.

Ne dőljön be a csalóknak! A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az online csalások megelőzéséhez praktikus tanácsokat fogalmazott meg, kérjük, olvassák el prevenciós ajánlásaikat!

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Keressük Fodor Zsanettet

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 14 éves lány megtalálása érdekében.