Közlekedési balesetek:
Szombaton két személyi sérüléssel járó baleset történt Békés megyében. Reggel
fél 6 előtt pár perccel Orosháza külterületén árokba csúszott és felborult egy teherautó. A balesetnek két könnyű
sérültje van. Délelőtt Gyulán, a Békes sugárúton ért baleset egy gyermeket. A kislány egy autó mellett biciklizett
el, amikor a kocsiban ülők közül egy gyermek úgy nyitotta ki az egyik ajtót, hogy
nem nézte meg, hogy jön-e valaki a kocsi mellett. A kislány nekiment az ajtónak
és 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
Halálos közlekedési baleset történt vasárnap éjjel 1 órakor a 44-es számú főúton,
Gyula határában. Egy motoros Gyula felől Békéscsaba irányába tartott, és a város határában
megelőzött egy személyautót, majd a körforgalomhoz érve elvesztette uralmát a
járműve felett. A körforgalomnál nekiütközött egy tábla tartóoszlopának, majd
a padkának csapódott. A 33 éves kecskeméti fiatalember olyan súlyosan megsérült,
hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a rendőrség szakértő
bevonásával vizsgálja.
Egyéb események:
A Békéscsabai Rendőrkapitányság ügyeletét szombaton reggel 3 perccel háromnegyed
7 előtt telefonon felhívta egy ismeretlen férfi. Közölte, hogy egy Nagyréti, a
Bandika fánál lévő tanyán robbanóanyag lehet. A bejelentést követően járőrök érkeztek
a helyszínre, akik látták, hogy egy rendezvény készül. Megkeresték a szervezőt,
és közölték vele, hogy a bejelentés miatt szükség van a terület átvizsgálására.
A szervező együttműködött, az egyenruhások felszólították az ott lévőket, hogy
hagyják el a területet. Egy erősen ittas férfi nem tett eleget a felszólításnak,
őt előállították és ellene jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértés
elkövetése miatt eljárás indult. A terület átvizsgálása során a rendőrök a tanya
kerítése mellett egy katonai málhazsákban két aknavető gránátot találtak. Ezt
a rendőrség tűzszerész szolgálatának munkatársai délután negyed 5-kor megsemmisítésre
elszállították a helyszínről. Közben Samu Tamás Gergő országgyűlési képviselő
tájékoztatást kért a rendőrség vezetésétől a kialakult helyzetről, majd ezt követően
spontán demonstráció megtartását jelentette be a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
épülete előtti területre. A demonstráció 13 órakor véget ért. A rendőrség visszaélés
robbanóanyaggal, robbantószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt
indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás kiterjed a bejelentés, illetve
az azt követően megállapított minden tény, adat, körülmény részletes vizsgálatára,
és valamennyi felmerülő kérdés tisztázására.
Vargáné Szombati Andrea r. hdgy.
sajtószóvivő
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Békéscsaba, 2010. július 25. (vasárnap)