2012. február 9., csütörtök
Dinnyetolvajok rendőrkézen
2010.07.29. csütörtök 15:24

Dinnyetolvajok dézsmálták a termést szerdán délután a Kevermes, Nagykamrás, Lőkösháza határában lévő területen. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra 15 óra után érkezett bejelentés arról, hogy egy gazdálkodó földjéről ismeretlenek lovaskocsival viszik a nagy méretű, értett gyümölcsöket. A bejelentést fogadó rendőr két polgárőrrel és a föld tulajdonosával eredt a tolvajok nyomába. Lőkösháza határában utolérték a fogatot, melyen mint utóbb kiderült 1540 kg dinnye volt. A több mint 100 ezer forint értékű árut a tulajdonos visszakapta, a bűncselekmény elkövetéséhez használt kocsit pedig a rendőrség lefoglalta. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság munkatársai egyébként az idei szezonban már többször foglaltak le hasonló lopásokhoz használt járműveket. Kisteherautót, utánfutót, személyautót, lovaskocsit. A szerdán tetten ért gyanúsítottakkal szemben a Gyulai Rendőrkapitányság folytatja le az eljárást.

 

Vargáné Szombati Andrea r. hdgy.

sajtószóvivő

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Békéscsaba, 2010. július 29. (csütörtök)