Az Országos Rendőr-főkapitányság – mint a Rendőrség honlapjának üzemeltetője
– ezúton tájékoztatja a látogatókat, felhasználókat a személyes adatok kezelése
körében követett gyakorlatáról, az adatok védelme érdekében megtett szervezési
és technikai intézkedéseiről, valamint az érintettek jogairól, ezek érvényesítésének
lehetőségeiről.
1. Az adatkezelő, valamint az adatkezelés jogalapja
Az adatok kezelője az Országos Rendőr-főkapitányság (1139 Budapest, Teve u. 4-6.).
Az adatkezelés jogalapja a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok
nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 3.§ (1) bekezdés a) pontja alapján
az érintett hozzájárulása, mely jelen esetben azzal valósul meg, hogy a tájékoztató
tartalmának ismeretében a látogatók, felhasználók jogosultak eldönteni, hogy a
tájékoztatóban rögzített feltételek mellett igénybe veszik-e a szolgáltatást.
2. A kezelt adatok
2. a.) A Rendőrség honlapjának látogatásával egyidejűleg rögzítésre kerül a látogatás
kezdő időpontja, a látogató számítógépének IP-címe, valamint – amennyiben a látogató
számítógépe megadja – a böngésző és az operációs rendszer típusa. E két utóbbi
adat felvétele kizárólag statisztikai célokat szolgál, nem kerül összekapcsolásra
a többi rögzített adattal. A Rendőrség honlapja nem használ cookie-kat, csak egy
úgynevezett session ID-t, amely nem tartalmaz személyes adatot, és az oldal elhagyásakor
automatikusan törlődik.
-
2. b.) Regisztráció esetén csupán egy felhasználónevet és egy működő e-mail címet
kell megadni.
2. c.) A felhasználó a regisztrációt követően önkéntesen megadhatja további személyes
adatait is: nevét, becenevét, nemét, weboldalának címét, avatarját. Ezek az adatok
nem kerülnek összekapcsolásra a számítógép adataival.
2. d.) Az oldalon hírlevél rendelhető meg, ehhez csupán a megrendelő e-mail címének
megadása szükséges.
3. Az adatkezelés célja
3. a.) A 2. a.) pontban megjelölt adatok felvételének célja látogatottsági statisztikák
készítése, az adatkezelés továbbá biztonsági célokat is szolgál.
-
3. b.) A 2. b.) pontban megjelölt adatokat a rendszer a felhasználó jogosultságainak
azonosításához használja.
3. c.) A többi személyes adatot a felhasználó azért adhatja meg, hogy a fórumhozzászólásainak
olvasói minél többet tudjanak meg róla.
3. d.) A 2. d.) pontban megjelölt adat kezelésének célja a hírlevél kézbesítése.
Az adatkezelő a megjelölt céloktól eltérő célra a személyes adatokat nem használja.
4. Az adatkezelés időtartama
4. a.) A 2. a.) pontban megjelölt adatok 4 hétig tárolódnak, ezt követően helyreállíthatatlanul
törlődnek.
-
4. b.) A regisztrációs adatok a regisztrált felhasználó kezdeményezésére történő
törlésig maradnak a rendszerben.
4. c.) A 2. c.) pontban megjelölt adatok kezelése addig tart, amíg azokat a felhasználó
személyes adatlapján nem törli.
4. A hírlevelet megrendelők e-mail címének kezelése a hírlevélről való leiratkozásig
történik.
5. Az adatokhoz hozzáférők köre
5. a.) A 2. a.) pontban megjelölt adatokhoz a Rendőrség weboldalának rendszergazdái
férhetnek hozzá.
-
5. b.) Amennyiben a felhasználó a személyes adatlapján nem jelöli be a publikus
e-mail opciót, akkor a címhez más nem, csak a rendszer férhet hozzá, az is csak
automatikusan (pl. elfelejtett jelszó kiküldése, körlevél egy-egy portál regisztrált
felhasználóinak).
5. c.) Amennyiben a felhasználó megadja a nevét, becenevét, nemét, weboldalának
címét, avatarját, úgy a portál gazdája, és a portál többi felhasználója és látogatója
hozzáférhet ezekhez az adatokhoz, amikor az illető nevére kattint például egy
fórum-hozzászólás mellett.
5. d.) A hírlevél-megrendeléskor megadott e-mail címhez a rendszergazdák és a
portáltulajdonosok férnek hozzá.
Személyes adatokat a megjelölteken kívül harmadik személyeknek nem adunk át.
Ez nem vonatkozik az esetleges, törvény alapján kötelező adattovábbításokra, amelyekre
csak rendkívüli esetekben kerülhet sor. Az adatkezelő az egyes hatósági adatkérések
teljesítése előtt minden egyes adat tekintetében megvizsgálja, hogy valóban fennáll-e
az adattovábbítás jogalapja, kötelezettsége.
6. Adatbiztonsági intézkedések
Az adatok az ORFK szervertermében (Bp., XIII. ker. Teve u. 4-6.), 24 órás őrzéssel
védett, saját szervereink merevlemezein tárolódnak.
7. A felhasználók jogai személyes adataik kezelésével kapcsolatban
A 2. a.) pontban megjelölt adatok automatikusan rögzülnek, a többi, a felhasználó
személyéhez szorosabban köthető személyes adatok megadásáról maguk a felhasználók
döntenek.
Személyes adatai kezeléséről a felhasználók tájékoztatást kérhetnek. Az adatkezelő
kérésre tájékoztatást ad az érintettnek az általa kezelt adatairól, az adatkezelés
céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről)
és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen
célból kapják vagy kapták meg az adatokat. A tájékoztatás a sajto.orfk@orfk.police.hu
címen kérhető.
8. Jogérvényesítési lehetőségek
Az a felhasználó, aki úgy érzi, hogy a Rendőrség honlapjának üzemeltetői megsértették
személyes adatai védelméhez való jogát, igényét polgári bíróság előtt érvényesítheti,
vagy kérheti az adatvédelmi biztos segítségét is. Az erre, valamint az adatkezelő
kötelezettségeire vonatkozó részletes törvényi rendelkezéseket a személyes adatok
védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény
tartalmazza.