Fagyhaláltól
mentették meg az időskorú férfit a rendőrök Mezőcsáton
Állampolgári bejelentés alapján
került sor rendőri intézkedésre 2012. február 02-án a délutáni órákban,
Mezőcsáton a Csokonai utcában lévő egyik lakóházban, ahol a szélsőséges
időjárás következtében egyedül élő időskorú férfi szorult rendőri segítségre.
A kiérkező járőrök megállapították,
hogy az ingatlanban a hideg időjárás ellenére semmilyen fűtő berendezés nem
működött, melynek a jelei is világosan érzékelhetőek voltak, ugyanis a lakóház
kéménye sem füstölt. A lakóházban tartózkodó idős férfi, a rendőrök többszöri
kopogtatása ellenére semmilyen életjelet nem adott magáról.
A rendőrjárőrök azonnal
felismerték a helyzet súlyosságát, és azonnal cselekedtek. Az általuk
foganatosított biztonsági intézkedés keretében benyomták a lakóház bejárati
ajtaját, majd a fűtetlen lakóházban tartózkodó időskorú személy orvosi
ellátásáráról haladéktalanul gondoskodtak.
Szerencsére az orvosi vizsgálat a
kihűlés tüneteit nem igazolta, ezért további orvosi ellátás céljából sem
kellett az érintettet otthonából elszállítani. Megállapítást nyert továbbá,
hogy életkorából adódó mozgásszervi betegsége miatt a lakóházban található
kályhába nem tudott az idős férfi tüzet rakni.
Az intézkedő rendőrök mielőtt távoztak,
felkérték az időskorú férfi lakókörnyezetében élőket, hogy az elkövetkező napok
meteorológiai előrejelzéseire figyelemmel, fokozott figyelmet fordítsanak szomszédjukra.
A felhívás eredményesnek bizonyult, mivel az esetet követő napon az időskorú
férfi már meleg lakásban fogadta a hatóság képviselőit.
Hétvégi
kronológia – küzdelem a hideggel szemben:
Február
3-án, pénteken délben a Miskolci Vöröskereszt tett bejelentést a
rendőrségre és kérte, hogy a nagy hidegre való tekintettel egy
cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló miskolci férfi életkörülményeit
ellenőrizzék a rendőrök. Ennek során a tapasztaltak miatt a férfit a Vöröskereszt
munkatársai hajléktalan szállóra szállították.
Koradélután ismeretlen személy tett bejelentést a
rendőrségre, hogy a Miskolc, Csabavezér úton egy 60 év körüli férfi erősen
ittas állapotban a földön fekszik. Nevezetten sérülés nem volt, de meleg helyre
akart menni, mert nagyon átfagyott. A személyt a helyszínre hívott mentők
kórházba szállították.
Délután a rendőrjárőr egy miskolci söröző előtt,
erősen ittas állapotban, a földön fekve talált egy 55 éves miskolci férfit,
akin látható sérülés nem volt. A személy ittasságából kifolyólag a helyszínről
eltávozni nem tudott, valamint fájlalta a kezét, ezért a kiérkezett mentősök a
férfit
kórházba szállították.
Szintén délután a Szendrői Gyámhivatal dolgozói
kértek rendőri segítséget egy gyermekkorú személynek a Miskolci Gyermekvédelmi
Központba történő beszállításához, mivel lakhelyének ellenőrzésekor a
gyámhivatal nevezett életére veszélyes körülményeket talált.
Délben egy edelényi nő tett bejelentést az Edelényi
Rendőrkapitányságra, mert tüzelőjük elfogyott és anyagi helyzetük nem engedi
meg, hogy vásároljanak, ezért kérte a rendőrség segítségét, hogy
gyorssegélyként tüzelőhöz jussanak. A rendőrök értesítették Edelény város Polgármesterét,
aki egy köbméter tűzifa kiszállításáról intézkedett a rászorulók részére.
Koraeste információ merült fel arra vonatkozóan,
hogy Szerencsen egy egyedülálló idős hölgy él, aki nem tud magáról gondoskodni.
Az időjárási viszontagságok miatt a járőrök leellenőrizték a lakás fűtését,
mely során megállapítást nyert, hogy semmilyen módon nincs fűtve, a vízcsap el
van fagyva, a bent lévő műanyag vödrökben a víz be van fagyva. A személy
beszállításra került a Szerencsi Rendőrkapitányságra. A hölgyet a kiérkező
ügyeletes orvos megvizsgálta, majd mentővel kórházba szállították.
Koraeste egy miskolci férfi kért intézkedést, mert
egy ittas személyt az út mellett a földön fekve talált, majd haza kísérte, de
az ingatlanban nem volt fűtés. A férfit végül a mentők kórházba szállították további
ellátás céljából.
Este két miskolci lakos (egy férfi és egy nő)
ittas állapotban a földön feküdt egy gyógyszertár előtt. Mindkettőjüket a
mentőszolgálat munkatársai elszállították további ellátás céljából.
Este egy miskolci közintézmény mellett két hajléktalan
személy a földön feküdt. A kiérkező rendőrjárőr egy közeli melegedő helyiségébe
kísérte őket, ahol átadta őket az illetékes önkormányzati képviselő részére.
Este egy férfi megjelent az Ózdi
Rendőrkapitányságon, mert a nap folyamán mentőszolgálat betegsége miatt
beszállította Ózdi kórházba, azonban pénz nélkül nem tudott hazajutni. Biztonsági
intézkedés keretében a járőrök a férfit hangonyi lakására szállították.
Éjfél előtt Járdánháza belterületén egy férfi
ittas állapotban botladozva haladt az út szélén gyalogosan. A járőrök
intézkedés alá vonták, melynek során kiderült, hogy gyalog akart a 15 km-re
lévő lakásába eljutni, ezért őt biztonsági intézkedésként Ózdi lakására
szállították.
Február
4-én, szombaton reggel hat órakor a járőrök Felsőzsolca belterületén, az út
melletti árokban egy 55 éves ittas állapotban lévő férfit találtak, akit a kihűlés
elkerülése érdekében mentővel kórházba szállítattak.
Reggel az Encsi Rendőrkapitányság körzeti
megbízottja leellenőrizte Encs-Fügöd község idősek lakta ingatlanait, melynek
során megállapítást nyert, hogy 15 lakásban a vezetékes víz elfagyott, valamint
a községben a közkutak sem működnek. A község jegyzőjével felvette a kapcsolat,
majd rendőrségi szolgálati gépjárművel gondoskodtak az ivóvíz ellátásáról.
Koradélután az Encsi Rendőrkapitányság járőrei
ellenőrizték Boldogkőújfaluban az idősek lakta ingatlanokat. Az ellenőrzés
során megállapítást nyert, hogy egy 65 éves helyi férfi fűtőanyaggal nem
rendelkezik, magáról gondoskodni nem tud, elhelyezése nem megoldható. A
személyt a járőrök a Miskolci Krízis Központba szállították.
Ugyancsak koradélután Miskolc, Szentpéteri kapuban
egy 58 éves ittas férfi feküdt a földön. A személyt mentővel a kórház sürgősségi
osztályára szállították további ellátás céljából.
Délután az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei
észlelték, hogy egy 42 éves helyi lakos Ózdon egy üzletház oldalánál ül. Az
intézkedés során megállapították, hogy kezei fagyott állapotban voltak. A
személyt mentőautóval kórházba szállították.
Eeste a Miskolc Rendőrkapitányság és a Szerencs Rendőrkapitányság
járőrei által lezárásra került a 37 sz. főút a Gesztelyi körforgalomtól a
Bekecsi elágazásig, mivel a főutat csak úgy tudta a közútkezelő megtisztítani,
ha azon nincs járműforgalom.
Este a Kiscsécs – Girincs közötti útszakaszon
elakadt egy szerződéses járatú autóbusz, amin 19 fő utazott Tiszaújvárosba. Az
utasokat a tűzoltók segítségével a járőrök kimentették az elakadt járműből és
beszállíttatták őket Kesznyétenbe, ahol az óvodában kerültek elhelyezésre.
Koraeste Nyékládháza, Lensz Tanya felé vezető
úton a járőrök egy behavazott, földön fekvő személyt találtak, aki kihűlt
állapotban, magatehetetlenül feküdt. Mint utóbb kiderült, a 60 éves férfi néhány
órával azt megelőzően a csúszós úton elesett, és nyílt bokatöréses sérülést
szenvedett. A járőrök a férfit mentőautóval kórházba szállítatták.
Este Mályiból a járőrök mentővel szállíttattak kórházba
egy 53 éves helyi férfit, aki az út szélén ült és fájlalta a lábát.
Február
5-én, vasárnap korahajnalban egy 31 éves sátoraljaújhelyi férfi testvérével
összeveszett, eljött lakásukról és nem volt hova mennie. A személyt a járőrök
a
Cigándi Művelődési Házban helyezték el.
Hajnalban a Hidasnémeti és Zsújta közötti útelágazásban
a járőrök találtak egy lerobbant, műszaki hibás kamiont, amit a jármű vezetője
nem tud beindítani, és a fűtése sem működött. A kamionost beszállították
Hidasnémetibe, hogy átmelegedjen.
Délelőtt Hejőpapi körzeti megbízottja a Hejőbába
és Hejőpapi közötti útszakaszon a hóban elakadva talált egy nyitott állapotban
lévő személygépkocsit. A gépjármű tulajdonosa feltalálását követően elmondta,
hogy előző nap lerobbant az autója, ezért otthagyta, a központi zár pedig elromlott,
emiatt nem tudta lezárni azt. Ezt követően a járőrök segítséget nyújtottak a
gépjármű haza vontatásában.
Este az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei a város
belterületén egy út szélén fekvő 45 éves ittas állapotban lévő férfit találtak,
akit a kihűlés elkerülése érdekében mentővel kórházba szállíttattak.
Este az Edelényi Rendőrkapitányság járőrei a
Családsegítő Központ bejelentése alapján mentek ki Borsodszirák egyik családi
házához, ahol a fűtetlen, áramellátás nélküli lakásban, fekve találák az ott
lakó, beteg férfit. A járőrök haladéktalanul gondoskodtak a férfi orvosi
ellátásáról és intézkedtek annak kórházba szállításáról.
A mentőszolgálat Sátoraljaújhelyi diszpécsere február 03-án
késő este értesítette a Szerencsi Rendőrkapitányság ügyeletét, hogy a
Mezőzombor egyik családi házához kiérkező mentők az ottlakó 58 éves férfit
lakásának az udvarán holtan találták. Az orvos az idegenkezűséget kizárta, a
halál okaként ittasságból eredő elesést, majd azt követő kihűlést jelölte meg.
Információs
háttér.
A tartósan hidegre fordult időjárás következtében megyénkben
a rászorulókat, elesetteket, magányosan élőket, valamint a hajléktalanokat
ismételten fenyegeti a kihűlés veszélye. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Rendőr-főkapitányság és szervei a szélsőséges téli időjárási körülmények között
is megfelelő szociális érzékenységgel közreműködnek a probléma megoldásában.
Az intézkedő rendőri állomány nagyobb figyelmet fordít a
közterületen az időjárási viszontagságok elől menedéket kereső, valamint egyéb
okból rászorult személyek megsegítésére.
Megyénk rendőrei fokozottan segítik az időjárási
viszonyokból eredő megpróbáltatások elviselésében a fedél nélkül élő
hajléktalanokat, és minden más arra rászoruló személyt!
A rendőrség felkészült a veszélyeztetett emberek gyors
krízisellátásának segítésére, amelynek érdekében együttműködik a
társ-rendvédelmi szervek dolgozóival, a Közterület Felügyelet, a
Természetvédelmi Őrszolgálat, és a polgárőrség munkatársaival, illetve jól
működő kapcsolatrendszert épített ki az ügyeleti és a hajléktalan ellátó
intézmények diszpécser központjai között. A szolgálatot teljesítő rendőr
haladéktalanul gondoskodik a sérült, illetve a krízishelyzetben lévő
hajléktalan mentővel történő elszállíttatásáról.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tavaly télen összesen 20-an
veszítették életüket kihűlés miatt, ezzel szemben a jelenlegi hideg évszakban
tizenhárman haltak meg. A különböző egyedi esetek vizsgálata során a rendőrség
azt tapasztalta, hogy míg korábban és jellemzően közterületen fordultak elő
ilyen jellegű elhalálozások, addig az elmúlt év téli hónapjaiban saját
tulajdonú ingatlanokban történt kihűlések is előfordultak.
A rendőrség kéri a
lakosság segítségét, amennyiben úgy értékelik, hogy kihűlés veszélyeztethet
valakit, akkor értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, 112-es
telefonszámokon.
B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda.