A napokban Miskolc úgynevezett számozott utcáinál három fiatalember rátámadt
egy 43 éves miskolci nőre, akitől arany ékszert zsákmányoltak, amelynek értéke
meghaladja a 30 000 forintot.
A bűncselekmény elkövetésével két miskolci és egy ózdi fiatalember megalapozottan
gyanúsítható. A Miskolci Rendőrkapitányság csoportos rablás miatt folytat eljárást
velük szemben. A július 27-én bűnügyi őrizetbe vett tettesekkel szemben a rendőrség
előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásuk elrendelésére.
Információs háttér:
Büntető törvénykönyv - Rablás: „Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből
valaki ellen erőszakot, avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, bűntettet
követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.
Amennyiben a rablást csoportosan követik el a büntetőtörvénykönyv az elkövetőket
öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni! A csoportos elkövetés
a rablásnál is súlyosbító körülmény és nem szükségszerű, hogy a rablásban résztvevők mindegyike bántalmazza, vagy fenyegesse
a sértettet. Elegendő, ha az egyik elkövető fenyegető magatartásával biztosítja,
hogy társa vagy társai a sértett értékeit elvegye.
A passzív jelenlévő is részt vesz a rablásban, ha társaival akár hallgatólagosan
is megegyezett abban, hogy segítséget nyújt a bűncselekmény elkövetéséhez. A társaival szemlátomást egyetértő pszichikai bűnsegéd jelenlétével a sértettre
bénító, a tettesre bátorító hatást gyakorol.
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda