Négy aszalói férfival, illetve fiúval szemben folytat eljárást lopás miatt az
Encsi Rendőrkapitányság. A megalapozott gyanú szerint az elkövetők, akik közül
kettő még fiatalkorú július 27-én a hajnali órákban kiment a település határában
lévő dinnyeföldre, ahonnan majd 170 kilogramm zöld héjú gyümölcsöt lopott el.
Továbbá a helyszínen több tucatot meglékeltek, amelyeket aztán nem vittek el magukkal.
Az információ- és adatgyűjtés során úgymond reggelre már fény derült az elkövetők
kilétére. A tetteseknél tartott házkutatás beigazolta a gyanút, hiszen a rendőrök
megtalálták a zsákokba rejtett mézédes dinnyéket.
A baracktolvajokról állampolgári bejelentés alapján értesült a rendőrség. Az
akkor még elsődleges információk szerint július 27-én egy gönci kertből idegenek,
tehát nem a tulajdonos, több mázsa kajszi barackot szüretelt le illegálisan. Az
Encsi Rendőrkapitányság nyomozói a kapott információk alapján azonnal munkához
láttak, és ennek eredményeként hamar beazonosították a lehetséges elkövetőket.
A náluk megtartott házkutatás pedig újfent beigazolta a gyanút.
Az Encsi Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást a tettesekkel szemben,
akik közül három gönci, egyikük pedig kékedi.
Az Encsi Rendőrkapitányság sikeres elfogásainak számát növeli, hogy sikerült
két fiatalkorú autófeltörőt is elfogni. A két fiatal egy homgrodi ház előtt álló
autót tört fel a napokban, és vitt el belőle különböző értékeket, például műszaki
cikkeket, de még egy üveg sört is. A rendőrök rövid adat- és információgyűjtést
követően elfogták a két helyi fiatalembert, akikkel szemben lopás miatt folytat
eljárást a hatóság.
Az Encsi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda