A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség
elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2010. június
27-én 17 óra 45 perckor a Budapest VII., Péterfy Sándor utcában található kórház
egyik szobájából eltulajdonított két darab Nokia típusú mobiltelefont.
Az ismeretlen tettes egy 25-30 év körüli, 170 centiméter magas, vékony testalkatú
nő, haja sötét, hosszú. A bűncselekmény elkövetésekor fehér színű nadrágot és
fehér színű kardigánt viselt, a vállán fekete színű táskát hordott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy
aki a képeken látható nőt felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel
kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 461-8100-ás telefonszámot,
illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható
06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó
telefonszámok valamelyikén.
BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY