A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség
elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2010. május
13-án 17 óra 45 perckor a Budapest VII., Rottenbiller utcában parkoló Volvo 850
típusú személygépkocsi utasteréből ismeretlen módszerrel eltulajdonította a GPS
navigációs készülékét, annak tokjával együtt, valamint egy fekete pénztárcáját
a benne lévő értékekkel. A bűncselekményt követően az elkövető az eltulajdonított
bankkártyával megpróbált készpénzt felvenni, azonban a kísérlete sikertelen volt.
Az ismeretlen tettes egy 25-35 év körüli, körülbelül 185 centiméter magas, vékony
testalkatú férfi. Haja nagyon rövid, arca hosszúkás, borotvált. A bűncselekmény
elkövetésekor fehér színű nadrágot és sötétkék színű feliratos pulóvert és sötétkék
színű baseball sapkát viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy
aki a képeken látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy
a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a
461-8100-ás telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést
az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112
központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY