Az ülést dr. Markó
Attila r ezredes úr Budapest
Rendőrfőkapitányának Rendészeti-helyettese a Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság Elnöke nyitotta meg.
Ezt követően röviden tájékoztatta a megjelenteket a
főváros balesetmegelőzési koncepciójáról, az előttünk álló feladatokról, majd
4
fő kerületi Közlekedési előadó részére
Főváros Közlekedésbiztonságáért díjat adott át.
Szécsi Tibor r. őrnagy Úr megtartotta a BRFK-FBB
beszámolóját a 2010 évben végzett balesetmegelőzési tevékenységről.
Pásti Imre a Fővárosi Önkormányzat Közlekedési Ügyosztály
Forgalomtechnikai Alosztályának Vezetője rövid prezentációjában beszámolt
tevékenységükről, külön kiemelve, hogy átadásra került az 1000.
forgalomirányító készülék Budapesten.
Jenovai Zoltán a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt.
Forgalomtechnikai Főosztály főosztályvezetője a várható fővárosi beruházásokról
és a 2011 évben tervezett fejlesztéseket ismertette.