A Rendőrség rendészeti szakközépiskolai, érettségire épülő, nappali tagozatos szakképzést indít az országos képzési jegyzékben
szereplő rendőr szakképesítés megszerzésére. Az iskolai végzettség a rendőrségnél tiszthelyettesi, zászlósi beosztás betöltésére
jogosít.
A meteorológiai előrejelzésben jelzett rendkívüli hideg miatt hétfőre és keddre
tanítási szünetet rendelt el B. Nagy László. A Csongrád Megyei Kormányhivatal
vezetője a jegyzőknek és polgármestereknek eljuttatott határozatában arra hívja
fel a figyelmet, hogy az oktatási-nevelési intézményekben a tanítás nélküli munkanapon
is gondoskodni kell a gyermekek felügyeletéről. A kormánymegbízott levélben fordult
az egyházi és alapítványi fenntartású oktatási-nevelési intézmények vezetőihez,
amelyben arra kéri a döntéshozókat, hogy az állami, önkormányzati működtetésű
intézményekhez hasonlóan vegyék fontolóra a tanítási szünet elrendelését.
Nem engedték be az egyik csongrádi szórakozóhelyre, ezért bejelentette, hogy
felrobbantja azt. A bűncselekmény még 2010. decemberében történt, de a rendőrség
most került olyan információk birtokába, amely után előállították az elkövetőt.
Rendőrök, tanyagondnokok és polgárőrök járják a csongrádi tanyavilágot. Azt ellenőrzik,
hogy van-e mindenhol elegendő tüzelő illetve olyan, aki segítségre szorul.
Egy 14 és egy 15 éves fiatalembert fogtak el a Makói Rendőrkapitányság munkatársai,
akik tucatnyi kerékpárt loptak el Földeákról és a környező településekről.
Rendőrök, polgárőrök és vadászok is keresték azt a 79 éves idős embert, akinek
eltűnését tegnap este jelentették be a helyi körzeti megbízottnak. Végül a földön
fekve találták meg. Ha nem érkezik időben a segítség, kihűlhetett volna.