Tegnap hajnali órákban gyalogosan indult dolgozni egy 44 éves férfi Hódmezővásárhely
külterületén lévő tanyájáról, de az erős hófúvás és a sötét miatt eltévedt. Több
árokba is belecsúszott, így néhány perc alatt átfázott. Végül édesanyját hívta
mobiltelefonjáról, aki értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök
is beszéltek a bajba jutott emberrel, majd keresésére indultak. A férfi pontosan
nem tudta megmondani, hogy merre van, hiszen mindenhol csak a havat látta, így
végül – habár a rendőrök is ismerték a környéket – csak hosszabb, mintegy másfél
órás keresés után találtak rá. Reszketett a hidegtől és a kimerültségtől. Azonnal
a rendőrautóba ültették és a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházba szállították,
ahol ellátták.
Az esti órákban az autóbusz-állomáson találtak egy középkorú férfit az egyenruhások,
aki a hóban feküdt erősen ittas állapotban. Nehezményezte a rendőri intézkedést,
mivel elmondása szerint ilyen módon akart öngyilkos lenni. A rendőrök ezt természetesen
nem hagyhatták, ezért mentővel a makói pszichiátriára szállíttatták. A férfi ekkor
még megemlítette a járőröknek, hogy felesége otthon van egyedül egy tanyán, ahol
nincs fűtés és áram sem. Mivel azt nem mondta meg, hol van ez a tanya, ezért azt
a rendőrök gyorsan kiderítették, majd kimentek a feleséghez, aki valóban egy kihűlt
tanyában didergett. A rendőrök őt is a városba szállították, ahol gondoskodtak
ideiglenes elhelyezéséről. Néhány órával később a földhivatal riasztója jelzett.
A rendőrök ellenőrizték az ingatlant, amikor az udvarban egy férfit találtak.
Elmondta, hogy nincs hová mennie, ezért akart ott aludni. A járőrök őt is meleg
helyre vitték.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság illetékességi területén péntek óta 19 személy
érdekében alkalmaztak biztonsági intézkedést, mivel életük, testi épségük veszélyben
volt. Többségükre az utcán találtak rá a rendőrök magatehetetlen állapotban. Volt
köztük ittas is, de olyan is, aki elesett és nem tudott felállni. Őket a rendőrség
jelzésére a mentőszolgálat munkatársai szállították kórházba. Segítséget nyújtottak
az egyenruhások több tanyasi embernek is, akik a havazás miatt nem tudtak volna
hazajutni. Őket a kihűlés megelőzése érdekében otthonukba vitték, de volt olyan
is, aki átmenetileg a hajléktalanszállót választotta.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság folyamatosan kapcsolatot tart társszerveivel
is, így amennyiben olyan bejelentést kapnak, hogy fogytán a tüzelő vagy az élelmiszer,
értesítik a családsegítő munkatársait, akik minden esetben ellátják a rászorulókat.
A járőrök ez idáig további 50 egyedül élő embert is felkerestek a polgárőrséggel
együtt főként külterületen, akik közül 20-an szorultak segítségre a szélsőséges
időjárás miatt. Őket a továbbiakban az önkormányzat munkatársai látják el.
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság