2012. február 8., szerda
Csongrádi Rendőrkapitányság
2009.06.18. csütörtök 09:00

Köszöntöm a Csongrádi Rendőrkapitányság honlapján!

Csongrád a Tisza jobb partján, a Körös torkolata (Köröstorok) alatt fekszik. Megközelíthető közúton Kiskunfélegyháza (Gátér) és Szentes felől a 451-es úton, valamint alsóbbrendű utakon Szeged (Felgyő), Csépa és Tiszaalpár felől. Vasúton megközelíthető Kiskunfélegyháza és Szentes felől a 147-es számú vasútvonalon. Tiszai átkelőhely, közúti és vasúti híd köti össze Szentessel, valamint pontonhíd Csépával.

A Csongrádi Gyógyfürdő és Strand hét medencével rendelkezik, melyek közül kettő nyitott, három fedett és két időszakosan fedett. Vize mozgásszervi és idegrendszeri betegeknek is ajánlott. A város környékén a síkvidéki fekvése ellenére számos természeti érték vonzza a kirándulókat. Ezek közül talán a legnevezetesebb a Körös folyó torkolatával átellenben fekvő homokpad, a Körös-torok. A Tisza nyárközepi alacsony vízállása idején a homokpad szárazra kerül, a finom szemű folyami homokon évtizedek alatt a környék legnagyobb szabadstrandja alakult ki. A Körös-torokban évek óta nagy sikerrel rendezik meg a Köröstoroki Napok nevű strandfesztivált, amely a legnagyobb ilyen jellegű rendezvény a Dél-Alföldön. A strand környezetében összefüggő nyaraló- és szórakozónegyed jött létre.

Csongrád városa körül számos természeti látnivaló vonzza a természetjárást kedvelő turistákat. Csongrádot a Körös-torokon és a Tisza-hídon átvezető kerékpárút köti össze a szomszédos Szentessel, amely 2006-os megnyitása óta komoly idegenforgalmi attrakcióvá vállt. A Tisza várossal átellenes partján lévő nagyréten tanösvények hálózatát alakították ki.

 

A Csongrádi Rendőrkapitányság vezetője:
Dr. Koncz József r. őrnagy
Cím: 6640 Csongrád Pacsirta u. 1-5. szám
Tel.: 06-63/571-510 
Ügyelet: (63) 571-510
E-mail: ugyelet.csongradrk@csongrad.police.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Csongrád Rendőrkapitányság alapvető törekvése a Csongrádi Kistérség közrendjének, közbiztonságának, a lakosság biztonságérzetének a fenntartása, illetve erősítése. Feladatainkat törvényes keretek között működve, az emberi jogok messzemenő tiszteletben tartásával, a humanitás, az esélyegyenlőség, az arányosság és méltányosság elveinek maradéktalan érvényesítésével hajtjuk végre, figyelemmel az Országos Rendőr-főkapitányság által meghirdetett programokra, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság által meghatározott céljaira és feladataira.

Fentiek végrehajtása során a Csongrádi Városi Bírósággal, a Csongrád Városi Ügyészséggel, a társ fegyveres- és rendvédelmi szervekkel, Csongrád Város Önkormányzatával, illetve a községi önkormányzatokkal és az illetékességi területünkön működő polgárőr szervezetekkel, a Közterület-felügyelettel, valamint a Tanyagondnoki Szolgálattal együttműködve végeztük feladatainkat.

Kapitányságvezetői fogadó óra: minden hónap 3. csütörtök 15.00 – 17.00
Szabálysértési előadó fogadóórája: minden szerda 13.00 – 15.00
Engedélyügyi előadó (fegyverügy) fogadóórája: minden hétfő: 13.00 – 15.00, minden, szerda 13.00 – 15.00, minden péntek: 8.00 – 12.00
I. számú körzeti megbízott: minden hónap páratlan hetének keddje 10.00 – 12.00
II. számú körzeti megbízott: minden hónap páros hetének szerdája: 10.00 – 12.00
III. számú körzeti megbízott: minden hónap páratlan hetének csütörtökje: 14.00 – 16.00
V. számú körzeti megbízott: minden hónap páros hetének pénteke: 14.00 – 16.00


Csongrádi Rendőrkapitányság vezetői:

Kapitányságvezető: Dr. Koncz József r. őrnagy
Hivatalvezető: Dr. Fábián Tamás

Bűnügyi Osztály vezetője:
Dr. Hajdú Szilvia r. őrnagy
helyettes: Seres Anita r. főhadnagy

Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály vezetője:
Barta János r. alezredes

Közrendvédelmi Alosztály vezetője:
Orbán Tiborné r. alezredes


Közlekedésrendészeti Alosztály vezetője:
Mészáros Csaba r. százados

Igazgatásrendészeti Osztály vezetője:
Bori Sándor r. őrnagy

Csanyteleki Rendőrőrs vezetője:
Hajdú István r. főhadnagy