2012. február 9., csütörtök
Járőrözés román rendőrök részvételével (Szeged, Makó)
2010.07.29. csütörtök 09:18

Magyar rendőrök mellett román egyenruhásokkal is találkozhatnak az állampolgárok Szegeden és Makón pénteken a Nemzetközi Közrendvédelmi Ellenőrzés keretében.

A „vegyes” járőrpárok elsősorban a turisták által látogatott helyeket keresik fel, ahol a kikapcsolódni vágyók között nagy számban akadnak Romániából érkezett vendégek is. Az akció célja alapvetően a lakosság és a turisták biztonságérzetének javítása, az idelátogató külföldiek nyugalmának biztosítása, tájékoztatása és segítése.

A közös ellenőrzés lényege mindemellett egymás munkamódszereinek megismerése, okmányismeret, és az esetleges nyelvi akadályok leküzdése.

Nem ez az első alkalom, hogy a szomszédos országból érkező rendőrök közös járőrözéssel, tapasztalataikkal és információval segítik a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkáját, hiszen az elmúlt két év nyarán már sor került hasonló kezdeményezésre. Az immár 4. éve rendszeresen megtartott „Hármashatár” Közlekedési Akció pedig szintén nagy sikernek örvend mind a szakma, mind pedig a lakosság körében.

A külföldi kollégák a közös járőrözés során ezúttal sem rendelkeznek intézkedési jogosultsággal, ugyanakkor a magyar rendőrök segítségére lehetnek a román állampolgárokkal kapcsolatos ügyek intézésében.

A közös járőrözés július 30-án pénteken délelőtt Makón kezdődik, majd délután Szegeden fog folytatódni.

Hasonló közös járőrözésekre augusztus folyamán több alkalommal is lehet majd számítani Szeged, Makó és Mórahalom térségében, a romániai Temes megyei, valamint a szerbiai Szabadkai és Kikindai rendőrök részvételével.

Dr. Tuczakov Szilvána r. őrnagy