Megyénk területi elhelyezkedése és jellemzői nagymértékben meghatározzák a lakosság
összetételét, foglalkoztatottságát, az ide látogatók körét, nem utolsó sorban
a térség közbiztonsági helyzetét. Délen két országgal, Szerbiával és Romániával
vagyunk határosak, ahonnan főként vásárlási céllal jelentős számú külföldi látogat
ide. A természeti látnivalók, változatos kulturális programok, tartalmas kikapcsolódási
lehetőségek egész évben nagy számú magyar és külföldi turistát csalogatnak megyénkbe.
E mellett jelentős a tranzit forgalom is, hiszen két nemzetközi főútvonal szeli
át e területet, és több, jelentős forgalmat lebonyolító határátkelőhely is található
itt. Szeged a régió oktatási központjaként pedig nagy vonzóerő a tanulni vágyó
magyar és külföldi fiatalok számára egyaránt. Ezen körülmények figyelembe vételével
igyekszünk az itt élőket és az ide látogatókat „szolgálni és védeni”, megóvni
a személyek és az anyagi javak biztonságát. Rendőrségünk sokat tesz azért, hogy
az új kihívásoknak megfelelve megőrizzük térségünkben a kiegyensúlyozott, szélsőségektől
mentes közbiztonságot, mindezt a „biztonság, bizalom, becsület” elvét figyelembe
véve tesszük. Az országos célokkal összhangban védőbástyaként kívánunk szolgálni
a mindennapok nyugalmáért. Erőfeszítéseink eredményét a statisztikai számokon
túl a kedvező lakossági visszajelzések is alátámasztják.
Őszintén bízom abban, hogy honlapunk rendszeres látogatójaként betekintést nyerhet
a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság életébe.
Dr. Lukács János r. dandártábornok
rendőrségi főtanácsos, megyei főkapitány