Véget ért a Bűnmegelőzési Szabadegyetem Miskolcon

2016. 12. 09., p - 09:34
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Százötvenen vehették át a részvételt igazoló certifikációt.

A Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezésében Bűnmegelőzési Szabadegyetemi előadássorozatot indított „Migráció - emberkereskedelem - terrorizmus határokon át” címmel.

 

A 2016. október 12-e és november 23-a között lezajlott négy részből álló kurzuson százötvenen vettek részt.

 

A Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjában 2016. december 7-én ünnepélyes keretek között azok vehették át részvételt igazoló okmányukat, akik a szabadegyetemen legalább három alkalommal megjelentek és a záró tesztlapot sikeresen kitöltötték.

 

A tanúsítványt a hallgatóknak a főkapitányság részéről dr. Mecser Tamás r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes adta át.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.