Nyomravezető kesztyű

2017. 01. 11., sze - 10:42
Zsaru Magazin

Egy enyingi pékség dolgozói december 16-án a piruló veknik mellett tüsténkedve arra figyeltek fel: alighanem mások is kisütöttek valamit.

A két ságvári férfi tevékenységéről nem lehet állítani, hogy úgy kellett, mint egy falat kenyér, a fejéri zsaruk nagy erőkkel kutatták őket. Az ékszerbolt javaira áhítozó páros filmbe illő módon koreografálta meg a lopást, a tanúk leírása szerint hajnali 4 óra körül egy személyautó csikorgó kerekekkel elindult, a riasztóberendezés felsikoltott, majd tompa robaj hallatszott.

 

– Egy hétmázsás páncélszekrény kiszakítása az üzlethelyiségből nem járt zaj nélkül – mondta Képli Éva százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetőhelyettese. – A pékek bejelentése után rekonstruáltuk a történteket, és megállapítottuk, hogy a nagy teljesítményű autóval két férfi érkezett az ékszerbolthoz, és a bejárat mellé, a járdára parkoltak, egy másik szemtanúnak ez lett gyanús. A férfiak levágták a vasrács lakatját, az üzletbe bejutva acélsodronyt hurkoltak a páncélszekrényre, a drótkötél másik végét a kocsihoz fogatták, majd az autóval megindulva letépték a padlóhoz rögzítő acélszerkezetről.

 


Kirántották a páncélszekrényt az utcára

 

Az utcára vonszolt mackót azonban nem tudták elvinni, a benne lévő többmilliós értékkel együtt a földön hagyták, mivel a riasztó hangjára szemtanúk jelentek meg a környéken, és az igénybevételtől a tolvajok autója is megsérült. Elmenekültek, egy tanú megadta a rendőröknek távozásuk irányát, akik kutatni kezdték a leírt járművet. Rövid időn belül Enying külterületén a forró nyomon elinduló zsaruk egy kiégett autóra bukkantak. A gyanúsítottak így próbálták eltüntetni a nyomokat, mindent azonban a tűz sem emésztett el. A nyomozók egy kesztyűt találtak a kormos roncs közelében, továbbá azt is megállapították, hogy az autóra szerelt rendszámok lopottak, azokat Keszthelyen szerelték le egy parkoló kocsiról. Ha már képbe került a Balaton, a rendőrök bejárták a tópart Enyinghez közel eső részét, a kesztyű lehetséges származását kutatva.

 


Képli Éva százados

 

– Megtaláltuk azt a mezőgazdasági felszereléseket is árusító üzemanyagtöltő állomást, ahol adtak el az általunk mutatott kesztyűből – folytatta Képli Éva százados. – Kamerafelvételeket szereztünk a vásárlóról, a kesztyűt DNS-vizsgálatra küldtük. A Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet expressz gyorsasággal azonosította a ruhadarab viselőjét, így mindkét keresett férfi személyazonosságát meg tudtuk állapítani. A ságvári E. Richárdot (27) még december 16-án otthonában fogtuk el, társa ellen körözést adtunk ki. A szintén ságvári E. Tibor (37), szembesülve lelepleződésével, december 20-án feladta magát a rendőrségen. Mindkettőjük ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottunk büntetőeljárást, E. Richárd szabadlábon védekezik, E. Tibor előzetes letartóztatását a bíróság december 22-én rendelte el.

 

Szilágyi Attila
Fotó: Zsaru-archív, FMRFK


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.