Őrizetben a csepeli buszsofőr támadója

2017. 02. 17., p - 16:47
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A csepeli rendőrök elfogták azt a férfit, aki még januárban megütött egy buszvezetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatott nyomozást közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. január elsején 12 óra 10 perc körüli időben egy férfi és egy nő szállt fel a Szigetszentmiklós és Csepel között közlekedő buszra, ahol a járművezető kérése ellenére nem mutatták be érvényes jegyüket illetve bérletüket. A sofőr jelezte a két utasnak, hogy addig nem indul el, míg nem igazolják azt, hogy jogosultak az utazásra. A pár férfi tagja ezen felháborodott, odalépett a busz vezetőjéhez és megütötte, majd a nővel leszálltak a járműről.

A csepeli nyomozóknak sikerült beazonosítaniuk a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható J. Tibor 26 éves budapesti lakost, akit 2017. február 17-én 15 óra 30 perckor a XXI. kerületi körzeti megbízottak a csepeli Ond utcában fogtak el. A férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Díler kezén kattant a bilincs

Fél kilogramm új pszichoaktív anyagot találtak a szolnoki nyomozók egy helyi férfinél. Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.