Önkormányzati beszámoló Győrben

2017. 04. 21., p - 12:48
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság vezetője 2017. április 21-én számolt be a 2016. évben elvégzett feladatokról a helyi önkormányzat közgyűlésén.

A Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése előtt tartotta meg éves beszámolóját Váczi Attila rendőr alezredes, kapitányságvezető a Győri Rendőrkapitányság 2016. évi tevékenységéről. A rendőrkapitány statisztikai mutatókkal alátámasztva foglalta össze a város és illetékességi területének rendészeti helyzetét. Kiemelte, hogy bár a megyében elkövetett bűncselekmények legnagyobb részét a Győri Rendőrkapitányság eljárásaiban regisztrálták, a bűnügyi helyzetet tavaly is sikerült javítaniuk a nyomozáseredményességgel együtt.

Az önkormányzati gyűlésen részt vett a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Németh Lajos rendőr ezredes. A képviselőtestület ellenvetés és tartózkodás nélkül – egyhangúlag – fogadta el a Győri Rendőrkapitányság beszámolóját.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.