Jászsági „pusztán hatan”

2017. 05. 24., sze - 15:45
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Pusztán hatan – hat megye rendőrségi összefogása az alföldi időskorúak biztonságáért”.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság  mellett további öt rendőr-főkapitányság kezdte meg 2017. május 23-án a „Pusztán hatan – hat megye rendőrségi összefogása az alföldi időskorúak biztonságáért” című bűnmegelőzési pályázat végrehajtását.

 

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a – szépkorúak számára tartott – kortárs segítőképzéssel összekötött projektindító nyitórendezvénynek a Jászágói Művelődési Ház adott otthont.

 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közösen a Bács-Kiskun, Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságokkal, még 2016. év decemberében nyújtott be pályázatot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács felé a megyékben folyó „tanya-programok” továbbfejlesztése, kibővítése érdekében.

 

A projekt 2017. év márciusában pozitív elbírálásban részesült. A pályázat folytatni kívánja a 2016. évben végbemenő "Kisebb települések - nagyobb biztonságban négy megye összefogása a falvakban élőkért" című projekt alkalmával megvalósított jó gyakorlatokat és nóvumként célzottan szeretné megszólítani az időskorúakat.

 

Célja, az alföldi régió kisebb településein, illetve a külterületeken élő lakosság – kiemelten az időskorúak – szubjektív közbiztonságérzetének javítása, áldozattá válásának megelőzése, a sérelmükre elkövetett bűncselekmények számának csökkentése, illetve a velük történő közvetlen kapcsolat kialakítása.

A szervezők a már korábban kialakított információs pontokat tovább működtetik, ahová bűnmegelőzési szóróanyagokat helyeznek ki. A megvalósítandó feladatok között szerepel - a rendőrkapitányságok illetékességi területéhez igazodva - az időskori kortárs képzések szervezése, valamint bűnmegelőzési spotok és a témakört érintő riportok rádiós közzététele is.

 

A külterületi címhelyekre a Pusztázó Hírmondó elnevezésű prevenciós kiadványt kívánjuk eljuttatni a Magyar Posta Zrt. terjesztésével. A projekt a megyei Polgárőr Szövetségek szoros együttműködésével valósul meg.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.