Biztonságban két keréken Dunaújvárosban

2017. 05. 25., cs - 11:34
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Motoros biztonságtechnikai napra várja az érdeklődőket a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság.

A kétkerekű gépcsodáké lesz főszerep a dunaújvárosi Béke városrész nagy parkolójában 2017. június 3-án, szombaton. A motoros biztonságtechnikai nap keretein belül a résztvevők KRESZ-teszten tehetik próbára elméleti ismereteiket, majd motoros vezetéstechnikai tréningen a gyakorlatban is összemérhetik tudásukat. A rendezvényre kilátogatók balesetmegelőzési tanácsokkal is gazdagodhatnak, amelyeket a napi közlekedés során is biztonsággal alkalmazhatnak.

 

 

A rendezvényre jelentkezni az alábbi nyomtatvány megküldésével lehet:


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.