Egy komáromi üdülőből loptak

2017. 06. 19., h - 13:41
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Amíg a sértettek aludtak, a szobájukban lévő értékeiket elvitték.

A Komáromi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 36 éves Sz. Imre, a 21 éves V. Rebeka és egy 17 éves társuk ellen.  

A gyanúsítottak 2017. június 18-án hajnalban bemásztak egy komáromi üdülő udvarára, ahol a lakóépület több szobájába is benyitottak. Az egyik helyiség előszobájából készpénzt és műszaki cikkeket, valamint okmányokat, ruhaneműt és indító kulcsot loptak el.  A cselekményük során a sértettek a belső szobában aludtak. A megszerzett értékekkel együtt azonnal távoztak a területéről és a zsákmányt szétosztották, a pénz egy részét elköltötték.

kép 1

A rendőrök azonosították a három komáromi lakost és őket még ezen a napon a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították. A megtartott házkutatások során az ellopott tárgyakat lefoglalták és azt a sértettek részére visszaadták. Sz. Imre lakcímén kábítószer gyanús növényi származékot is lefoglaltak. A kábítószer teszt a 36 éves férfi és a 21 éves nő vonatkozásában pozitív értéket jelzett. Ellenük kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt külön eljárást indítottak.

kép 2

 

Kép 4

kép 3

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.