Helikopterrel, motorral, hajóval és kerékpárral a térség biztonságáért

2017. 07. 11., k - 13:23
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közös ellenőrzés a Tisza-tónál.

Mint az ismert a Tisza-tavi Régiós Közbiztonsági Koordinációs Bizottság a turisztikai idényben megnövekedett rendőri feladatok eredményes végrehajtása érdekében jött létre és a Tisza-tó, illetve vonzáskörzetében működő rendőrkapitányságok tevékenységét hangolja össze, amely a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság irányításával valósul meg a 2017. évben.

 A Bizottság célja, hogy a turisztikai szempontból frekventált helyeken és az idegenforgalmi szempontból jelentős területeken bekövetkező bűncselekményeket és szabálysértéseket megelőzze, illetve felderítse, valamint a régióban élő lakosság, valamint a turisták biztonságának növelése érdekében a rendőri feladatokat egységesen, hatékonyan és szakszerűen hajtsa végre.

Ezen célok érdekében a három érintett megyei rendőr-főkapitányság munkatársai összehangolt ellenőrzéseket végeztek 2017. július 7-én és július 8-án a Tisza-tavi régióban.

A polgárőrökkel és további társhatóságokkal kiegészült egységek elsősorban szórakozóhelyeket, továbbá a balesetek megelőzése érdekében a gépjárművezetők ittasságát is ellenőrizték.

A régióban szolgálatot ellátó rendőrök tevékenységéről készült rövidfilm a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós facebook oldalán megtekinthető.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.