A szépkorúak biztonságáért

2017. 07. 13., cs - 14:59
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök is kiemelt figyelmet fordítanak az időskorúak áldozattá válásának megelőzésére.

Bereczki Dóra rendőr főtörzsőrmester a Debreceni Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési munkatársa 2017. július 13-án a Szent Erzsébet Otthon nyugdíjasai részére tartott előadást. A főként egyedül élő időseket tanácsokkal látta el, hogy tudják, mit tehetnek meg saját biztonságuk növelése érdekében. A főtörzsőrmester egy bűnmegelőzési videót is levetített a jelenlévőknek, akik ezt követően kérdéseket tettek fel az akár őket is veszélyeztető bűncselekményekkel kapcsolatosan. Az áldozattá válás megelőzése érdekében az előadó felhívta a résztvevők figyelmét az idegenekkel szemben szükséges óvatosságra és kérte, hogy ne engedjenek be otthonaikba ismeretleneket.

Az előadást követően a rendőrnő egy kötetlen beszélgetés keretén belül válaszolt a felmerült kérdésekre, valamint bűnmegelőzési tájékoztatót adott át szépkorúaknak.

bűnmegelőzés


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.