Mit tegyek

… ha bűncselekmény áldozatává váltam?

Hívja a 112-es segélykérő számot! Fontos, hogy az operátornak pontosan adja meg, hol van, és hol történt az eset.

Ha bűncselekményt követtek el Ön ellen, haladéktalanul tegyen feljelentést! Ezt megteheti személyesen, bármely hatóság vagy hivatalos személy előtt szóban, illetve személyazonosító adatainak és elérhetőségének feltüntetésével bármely hatóságnak vagy hivatalos személynek címzett írásbeli (e-mailben, levélben) beadványában. Emellett bűncselekmény észlelésével kapcsolatos bejelentését megteheti telefonon, illetve a  „Telefontanú” +36-80/555-111 zöld számán.

Törekedjen arra, hogy a feljelentés tartalmazza a bűncselekmény részletes leírását, lehetséges bizonyítékait, a látleletet (ha készült) és a tanúk nevét, elérhetőségét (ha ismeri).

Sértettként az eljárásban számos jog megilleti Önt. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy áldozatsegítő szolgáltatásokat vehet igénybe. Az Áldozatsegítő Vonal éjjel-nappal ingyenesen hívható a +36-80/225-225 zöld számon, ahol teljes körű tájékoztatást és segítséget kaphat, így például az Áldozatsegítő Szolgálatok regionális elérhetőségéről is felvilágosítják. Ha bűncselekmény miatt pénzzavarba kerül, az elkövetéstől számított 8 napon belül azonnali pénzügyi segélyért fordulhat az Áldozatsegítő Szolgálathoz. Ezen felül a szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatai a felmerült vagyoni káruk (teljes, vagy részbeni) megtérítésére, illetve enyhítésére állami kárenyhítésre vonatkozó igényüket is beadhatják az Áldozatsegítő Szolgálathoz, a bűncselekmény elszenvedésétől számított 1 éven belül.

Az állami áldozatsegítő szolgálat részét képezik 2017 óta az áldozatsegítő központok és (2021 óta) az áldozatsegítő pontok is. A magyar állam célja a folyamatosan bővülő hálózat kiépítésével az, hogy az állampolgárok számára könnyebben és gyorsabban legyenek hozzáférhetőek az áldozatsegítő szolgáltatások, és minél szélesebb körben megismerhessék az áldozatsegítésben elérhető lehetőségeket mindazok, akik elszenvedő alanyai a bűncselekményeknek. Fontos kiemelni, hogy a krízishelyzet oldására szolgáló pénzügyi, jogi, érzelmi és pszichológiai segítségnyújtás az elszenvedett sérelemhez illeszkedő személyre szabott támogatás, valamint az azonnaliság elvén nyugszik. Lényeges szempont az áldozatsegítő központok és pontok tevékenységében, hogy komplex szolgáltatásaikat a hivatali, bürokratikus környezettől eltérő, nyugodtabb, oldottabb és bizalmasabb légkörben biztosítják.


Egyes jogszabályban meghatározott bűncselekmények tekintetében 2021-től a rendőrségi meghallgatás során Ön is kérheti, hogy elérhetőségeit a rendőrség továbbítsa az Áldozatsegítő Szolgálat felé annak érdekében, hogy a lehetséges áldozatsegítő támogatásokról tájékoztathassák Önt.

További információkat az alábbi linkre kattintva érhetnek el: https://vansegitseg.im.gov.hu/

Vannak speciális bűncselekmények, amelyeknél különösen nehéz lehet feljelentést tenni az esetleges szégyenérzet vagy a megtorlástól való félelem miatt. Ilyenek a szexuális bűncselekmények és a hozzátartozók közötti erőszak. Feljelentés esetén a rendőrség tanúként fogja kihallgatni. Kollégáinknak a kihallgatás során a lehető legnagyobb kímélettel kell Önnel bánniuk. Segítőként ügyvéd is jelen lehet, és kérheti például, hogy a kihallgatást Önnel azonos nemű rendőr folytassa.

Ha még nem múltál el 18 éves, akkor csak a szüleid, vagy ha nem velük élsz, akkor a gondozód (pl. nagyszüleid) jelenlétében vagy kihallgatható. Ha viszont a támadó, bántalmazó maga a szülő vagy a gondozó, akkor ő a kihallgatásodon nem lehet jelen. Ha félsz a támadótól, bántalmazótól, kérheted, hogy az eljárás során az iratokon az adataid ne szerepeljenek, azokat csak a hatóságok ismerhessék meg, hogy kapcsolatot tudjanak veled tartani.


… ha igazoltat a rendőr?

Az egyenruhás és civil ruhás rendőr mellett igazoltathatja közterület-felügyelő, fegyveres biztonsági őr, személy- és vagyonőr, természetvédelmi őr, vadász, halászati őr, erdész stb. A polgárőröknek erre nincs joguk, a jegyellenőr viszont elkérheti az igazolványt. Amennyiben azt az utas nem adja át neki, úgy nem igazoltathat, erre kizárólag rendőrt vagy közterület-felügyelőt kérhet fel. Egyenruhás rendőrnél az egyenruha és az azon lévő azonosító jelvény, civil ruhás rendőrnél a fényképes igazolvány és jelvény, a közterület-felügyelőnél a fényképes igazolványa és a számmal ellátott jelvénye azonosítja az intézkedő személyt. Ön az igazoltatáskor kérheti ezek bemutatását.

A rendőr a személyazonosság megállapítása céljából igazoltathatja. Ön érvényes személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy kártyaformátumú jogosítvánnyal is igazolhatja magát. A rendőr a személyazonosság megállapítása céljából feltartóztathatja, vagy ha nem igazolja magát, előállíthatja a rendőrségre. Ha személyazonosságát másképp nem lehet megállapítani, ujjnyomatot is vehet, illetve fényképfelvétel készíthető Önről és különös ismertetőjegyeiről.


… ha közúton ellenőriztek?

A közúti ellenőrzésnek két célja van. Egyrészt ellenőrzik, hogy képes és alkalmas-e a vezetésre, a KRESZ szabályait betartja-e, másrészt, hogy a járműve biztonságos-e. A közúti ellenőrzéskor a rendőr megszondáztathatja. Ha valószínű, hogy alkoholt vagy kábítószert fogyasztott a vezetés előtt vagy alatt, orvosnál vérminta adására is kötelezheti Önt. Emellett jogosítványát, forgalmi engedélyét vagy a járműve rendszámát a helyszínen elveheti.

A rendőr a forgalomban való részvételt is megtilthatja, ha a jármű vagy az Ön állapota a közlekedés biztonságát veszélyezteti. Ennek érdekében a jármű kulcsait elveheti, vagy a járművet elszállíttathatja.

Kapcsolódó oldalak