Összeütközött két villamos

2017. 08. 09., sze - 13:18
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Szent Gellért térnél személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

Eddig még ismeretlen körülmények között két villamos 2017. augusztus 9-én 12 óra 50 perc körül Budapesten a XI., Szent Gellért téren összeütközött. Elsődleges adataink szerint a balesetben egy ember megsérült.

A rendőrség a helyszíni szemlét megkezdte, ezért kérjük a közlekedésben részt vevők fokozott figyelmét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.