Helytállnak a hőségben

2017. 08. 10., cs - 12:45
Zsaru Magazin

Nemcsak a rutinos rendőrök, hanem a RUTIN – Rendőrségi Útinformációs Rendszer – elnevezésű, mobiltelefonokra kifejlesztett forgalmi tájékoztató applikációja is segíti a schengeni határokat átlépni kívánó turisták utazását, közlekedését.

Teljes nagyüzemben, nyolc-­kilenc sávon üzemel a nyári csúcsidőben a röszkei autópálya-határátkelőhely. A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség munkatársainak a Készenléti Rendőrség határvadászai is besegítenek a zökkenőmentes forgalomirányításban.

– A határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő rendőrök a forróságban hűtött ásványvizet osztanak a sorban álló, átlépésre várakozó utasoknak – mondta Szabó Szilvia Katalin százados, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – Az átkelőhely teljes kapacitással működik. Forgalomtereléssel, más határátkelőhelyekre történő átirányítással is igyekszünk csökkenteni a torlódást, akik pedig bent ragadnak a dugóban, azoknak segítünk elviselhetőbbé tenni a helyzetet. A zsaruk hűtött vizespalackjait megköszönik a várakozók.

A rendőrség a következő hetekben is erős forgalomra számít, hiszen Nyugat-Európából továbbra is vendégmunkások ezrei mennek haza szabadságra, a turistafolyam pedig heti turnusonként cserélődik. A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu oldal Határinfó rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) applikáció segítségével is tájékozódhatnak az utazók.

– Meggyorsítja a határátlépést, ha indulás előtt mindenki ellenőrzi úti okmányai meglétét, a várakozóknak a vizet osztogató kollégák javasolják, készítsék ezeket elő a sorban várakozás alatt – folytatta a sajtószóvivő. – Fontos ellenőrizni utazás előtt a gépkocsi műszaki állapotát is, a 30 fok feletti kánikulában vegyenek magukhoz elegendő mennyiségű folyadékot.
 

Végh Attila
Fotó: Rendőrség


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.