Megtalálták a leveleket

2017. 08. 10., cs - 13:45
Zsaru Magazin

A kézbesítéskor néhány percre egy postás magára hagyta gurulós táskáját, amelyet ismeretlenek elloptak a főváros III. kerületében, benne több mint ötszáz küldeménnyel.

A gyanúsítottak veszte egy piros lámpán átszáguldás lett.

Éjszakai szolgálatban volt július 10-én Birinyi Márton törzszászlós, szolgálatirányító parancsnok, Krizsán Krisztián törzsőrmester, körzeti megbízott, valamint két járőr: Csató Andrea és Járvási Pál őrmesterek. A Batthyány–Pünkösdfürdő utca kereszteződésében várták, hogy zöldre váltson a jelzőlámpa, amikor észrevettek egy Szentendre felől érkező fekete Mercedest, ami több mint száz km/h-val, fékezés nélkül átszáguldott a piroson.

– Azonnal utánafordultunk, de nekünk is nyomni kellett a gázpedált, hogy utolérjük, fény- és hangjelzésekkel megállíthassuk – mondta Krizsán Krisztián. – A Mátyás király utcai kereszteződésnél beértük és igazoltattuk a tahitótfalui B. Benjamint (19) és a budakalászi G. Kincső Virágot (19). A piros lámpán áthaladás miatt ötvenezer forintos közigazgatási bírságot, az otthon hagyott forgalmi engedély miatt pedig ötezer forintos helyszíni bírságot szabtunk ki a fiatalemberre. Eközben Birinyi törzszászlós kérte, hogy nyissa ki a csomagtartót.

– Amikor belenéztem, nem mindennapi látvány fogadott: egy gurulós postástáskát és egy fekete kukászsákban több száz bontatlan, illetve felbontott levelet és küldeményt találtam – vette át a szót a szolgálatirányító parancsnok. – Ezek után az autó utasterét jobban szemügyre véve több tucat felbontott borítékot fedeztünk fel, némelyiket a bal első ülés hátulján lévő tartóban. Amikor rákérdeztünk, mégis honnan vannak ezek, B. Benjamin azt felelte, aznap találta az üres gurulós táskát és a zsákot a III., Labanc utcában, de nem ők néztek bele a küldeményekbe. Ezt furcsállottuk, mivel a kezünkbe akadt néhány július 3–4-ére datált kézbesítési ív, ráadásul tele volt a kocsi kibontott levelekkel. Amikor kérdeztük, ha találták, miért nem adták le akár a postán, akár a rendőrségen, csak hebegtek-habogtak.

A zsaruk azonnal értesítették a tevékenységirányítási központot, és kérték kollégáikat, vegyék fel a kapcsolatot a postával, hogy kiderüljön, tűntek-e el küldemények. Negyedóra múlva már vissza is jeleztek, hogy július 5-én a Labanc utcából elvittek egy gurulós kocsit, ami miatt bejelentést is tettek még aznap a rendőrségen.

– Összeszedtük az összes küldeményt, amit a kocsiban találtunk, és bevittük a kapitányságra a két fiatallal együtt – tette hozzá Csató Andrea és Járvási Pál. – Itt megszámoltuk: 483 bontatlan és 87 kibontott levelet találtunk, amelyek között volt bankkártyát, adókártyát, utazási utalványt, bankszámlát tartalmazó boríték is.

– Szabálysértési értékre, egy vagy több közokirat, magánokirat és készpénz-helyettesítő eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás vétségével gyanúsítottuk meg B. Benjamint és G. Kincső Virágot – mondta Obbágy Gábor százados, a III. Kerületi Rendőrkapitányság helyettes vezetője. – Szabadlábon védekeznek. Azt még vizsgáljuk, hogy a levéltitok megsértése vétségét elkövették-e. Ha igen, mind a 87 sértettet, akinek küldeményét kibontották, nyilatkoztatjuk, hogy élnek-e magánindítvánnyal.

 


Ferentzi Tünde
Fotó: Szabó László

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.