Megszúrta és az úttesten sorsára hagyta

2017. 08. 12., szo - 18:41
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök kékcsei otthonában fogták el a gyanúsítottat. Őrizetben van.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást L. K. 24 éves kékcsei lakos ellen.

Jelenlegi adatok szerint Szabolcsveresmart közelében az úttesten magatehetetlen állapotban fekve találtak rá az arra járók egy 28 éves kékcsei férfira 2017. augusztus 11-én 21 óra 30 perc körül. A férfi kórházi ellátása közben kiderült, hogy feltehetően bűncselekmény áldozata, mert testén több, szúrt sérülést találtak. A rendőrök a bejelentést követően megkezdték az adatgyűjtést a bűncselekmény elkövetőjének azonosítása és elfogása érdekében. A 24 éves kékcsei férfit 2017. augusztus 12-én 11 óra 30 perckor fogták el otthonában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. augusztus 11-én 21 óra körül Kékcse és Szabolcsveresmart települések között egy szúró eszközzel megsebesítette ismerősét. A szúrások következtében életveszélyes és magatehetetlen állapotban lévő sértettet a férfi sorsára hagyta és távozott a helyszínről. A rendőrök L. K. elfogását követően a rendőr-főkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrség előterjesztést tesz a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.