Bezárta kapuit a Bűnmegelőzési Iroda Keszthelyen

2017. 08. 29., k - 15:08
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizennegyedik alkalommal segítették középiskolás diákok a rendőrség munkáját a nyári turisztikai szezonban a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Keszthelyi Rendőrkapitányság szakmai vezetésével.

Tinédzserek segítették a nyaralókat a tájékozódásban és bűnmegelőzési szórólapokat osztottak 2017 nyarán.

Ahogy arról az idegenforgalmi szezon elején beszámoltunk, strandokon figyelmeztették az autóban vagy a közterületen értékeket hagyó embereket, előfordult, hogy strandon megsérült embereknek segítettek, a vízi balesetek megelőzéséhez is hasznos tanácsokat nyújtottak.

A diákokat Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere köszöntötte, majd a Keszthelyi Rendőrkapitányság részéről Nyolcas Béla rendőr alezredes értékelte a diákok munkáját. Mindketten kihangsúlyozták, hogy jelentősen növelte a nyaralók biztonságérzetét a rendőrök és a gyerekek jelenléte a strandokon. A kapitányságvezető helyettese külön kiemelte, hogy a Bűnmegelőzési Iroda működésének köszönhető egy kerékpártolvaj elfogása is, aki több kétkerekű ellopását is beismerte.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.