Baleset történt Pest megyében

2017. 09. 13., sze - 17:43
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Torlódásra lehet számítani Dunaharaszti belterületén.

Eddig tisztázatlan körülmények között közúti közlekedési baleset történt 2017. szeptember 13-án 17 óra 4 perckor Dunaharaszti belterületén, az 510-es út és Király utca sarkán, ahol két személyautó összeütközött.

A balesetben egy személy könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök a helyszíni szemlét félpályás útlezárás mellett kezdték meg, torlódásra lehet számítani.

Kérjük, fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.