Tartozás megadása helyett emberölés kísérlete

2017. 09. 14., cs - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az életvédelmi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be azt a bűnügyet, amelyben egy férfi végezni akart élettársával, a felé fennálló tartozása miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya eljárást folytatott emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt a 66 éves L. Lajos Tibor budapesti lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2016. március 2-án a déli órákban felcsalta élettársát a közös tartózkodási helyük, egy Budapest XV. kerületi családi ház padlásfeljárójára, majd lelökte onnan. A sértett az esés következtében olyan súlyosan megsérült, hogy mozgásképtelenné vált.  L. Lajos Tibor húsz perc elteltével visszament az élettársához, majd miután látta, hogy életben van, egy párnával fojtogatni, majd egy bottal ütni kezdte a földön fekvő, vérző, magatehetetlen nőt. 

A nő segélykiáltásaira az ingatlanhoz érkező szomszédokat látva, a férfi abbahagyta a bántalmazást, majd elmenekült a helyszínről.

L. Lajos Tibort az ellene kiadott elfogatóparancs alapján 2016. március 31-én fogták el a rákospalotai rendőrök. 

A nyomozás során a sértett elmondta, hogy L. Lajos Tibor az évek folyamán rendszeresen kért tőle kölcsön pénzt, összesen három millió forint tartozást felhalmozva.  A férfi ígérete volt, hogy 2016. március 2-án visszafizeti a tartozást, azonban az összeg megfizetése helyett, élettársát próbálta megölni. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya a napokban befejezte a nyomozást, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.