Hírek Vas megyéből

2017. 10. 10., k - 08:08
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén öt, anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset történt, ezért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy minden esetben fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! Legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben és a szabályokat betartva, járműveik sebességének helyes megválasztásával vegyenek részt a közúti forgalomban! Ne feledjék, a közlekedési szabályok be nem tartása súlyos következményekkel járhat!
 

A rendőrök 2017. október 9-én a Körmendi Rendőrkapitányságra előállították azt a három személyt, akik az intézkedést megelőzően a helyi piacon – előzetes szóváltást követően – bántalmazták egymást. A tettlegesség következtében az egyik férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérüléseket szenvedett. A nyomozók a 38 éves mosonmagyaróvári férfit, a 46 éves budapesti nőt és a 39 éves tapolcai férfit gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.