Balesetmegelőzési előadás iskolásoknak

2017. 10. 12., cs - 10:40
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedés veszélyeire hívták fel a rendőrök az általános iskolások figyelmét Debrecenben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársa, Kovács Mihály rendőr százados 2017. október 11-én előadást tartott a Tócóskertben, a Forrás Mentálhigiénés Központ rendezvényén általános iskolások számára. Az előadó felhívta a gyerekek figyelmét a kerékpáros közlekedés szabályaira. A bicikli kötelező tartozékai mellett a láthatósági mellény viselésének fontosságát is kiemelte. Az érdeklődő gyerekek kipróbálhatták a részeg szemüveget és kerékpáros tájékoztató lapot is kaptak.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a látni és látszani elv életmentő szerepét, a passzív biztonsági eszközök használatának fontosságát! Ősszel számítani kell rá, hogy egyre később kel fel a nap, egyre többször teheti csúszóssá az utakat az eső, a láthatósági viszonyok is folyamatosan romolhatnak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a gyermekek és a felnőttek is mindent megtegyenek saját biztonságuk, balesetmentes közlekedésük érdekében.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a szülőket, szereljék fel gyermekük kerékpárját a kötelező tartozékokkal! Fordítsanak figyelmet láthatóságukra! A gépkocsiban vezetőként és utasként is használják a biztonsági övet és ne feledkezzenek meg a biztonsági gyermekülésről sem!

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.