Csoportos rablás elkövetőit fogták el

2017. 10. 17., k - 23:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A belvárosi rendőrök elfogták azt a román állampolgárt és két fiatalkorú társát, akik kiraboltak két férfit Budapesten.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 29 éves román állampolgár és két 17 éves balajti lakos 2017. október 10-én éjszaka kirabolt két férfit, akik egy belvárosi szórakozóhelyről a Nyugati pályaudvar irányába tartottak.

Az egyik férfit fellökték, majd a földön fekvő sértettet bántalmazták. A másik férfi megpróbált a barátja védelmére kelni, de ezután őt is bántalmazták és a mobiltelefonja átadására szólították fel. Miután a sértett nem adta oda a telefonját, a rablók kivették a kezéből, majd lefogták és elvették a nála lévő pénzt is. A férfi és a két fiú ezt követően elmenekült a helyszínről.

A belvárosi rendőrök a bevezetett nyomozati cselekmények, valamint a térfigyelő kamerák felvételei alapján beazonosították az elkövetőket, akik ellen 2017. október 13-án elfogatóparancsot adtak ki.

Az egyik 17 éves fiút 2017. október 16-án a Pest megyei rendőrök fogták el Dunakeszin egy közúti ellenőrzéskor. Még aznap este a belvárosi rendőrök elfogták a másik két elkövetőt is Budapest, XXII. kerületi lakcímeiken.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a román állampolgárt és két fiatalkorú társát csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.