Hírek Vas megyéből

2017. 11. 14., k - 08:02
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén két, könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt az elmúlt 24 órában. Munkatársaink ezen kívül hat, személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Söpte felől Salköveskút irányába tartott személygépkocsijával egy salköveskúti férfi, amikor az előtte haladó kerékpáros előzése során ütközött egy, a szemközti sávban közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében a járművek a menetirányuk szerinti bal oldali vízelvezető árokba csapódva álltak meg és az elsődleges orvosi vélemény szerint két személy könnyebben sérült.

Feltehetően figyelmetlenül kezdte meg a kanyarodást a Liszt Ferenc utcából a Petőfi tér felé egy kerékpárral közlekedő lány Kőszegen és ennek során érintőlegesen ütközött egy, vele azonos irányba, mögötte haladó és az előzését már megkezdő személygépkocsival. A baleset következtében a kerékpáros az úttestre esett és az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben sérült.

A Szombathelyi Rendőrkapitányságon vizsgálják a balesetek körülményeit.

A szolgálatban lévő állomány egy személygépkocsival közlekedő táplánszentkereszti férfit állított meg a megyeszékhelyen, továbbá egy mezőgazdasági vontatóval közlekedő helyi férfit ellenőrzött Egervölgy belterületén. Mivel az intézkedések során alkalmazott alkoholszonda mindkét személlyel szemben pozitív értéket mutatott, előállították őket az illetékes rendőrkapitányságra. Velük szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított az illetékes rendőrkapitányság.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.