Rendőrségi nyílt nap Szentendrén

2017. 11. 16., cs - 13:51
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Óvodások és iskolások ismerhették meg a rendőrök munkáját.

A Szentendrei Rendőrkapitányság nyílt napot tartott 2017. november 15-én a szentendrei Csík Ferenc  Általános Iskola és Gimnázium tanulói, valamint a Lakkozó tagóvoda csoportjai részére.

A gyermekek korosztályuknak megfelelő előadást hallhattak bűn- és balesetmegelőzési témában, megismerkedtek a rendőrök munkájával, a kapitányság mindennapi életével.

Az iskolarendőrök a nagyobb diákoknak bemutatták a balesethelyszínelői felszereléseket, a kisebbek pedig beülhettek a rendőrautóba. Az előállító helyiségen tett látogatás  és a „rabosítás” sem maradhatott el.

A programot színesítette a Szentendre Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltóságának egysége is.

"

"

"

"


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.