Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő

2017. 11. 22., sze - 08:28
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Megyénkben az elmúlt 24 órában két súlyos és két könnyű sérüléssel járó, valamint öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy sofőrt ittas járművezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre állítottak elő a járőrök.

Az 5-ös számú főúton Lajosmizse felől Kecskemét irányába közlekedett 2017. november 21-én 15 óra 50 perckor egy 47 éves férfi egy Nissan F4 típusú tehergépjárművel. Haladása során a főút 76.431-es méterénél eddig tisztázatlan körülmények között áttért a belső forgalmi sávba, ahol összeütközött egy Mercedes 251 típusú személygépkocsival. Az ütközés hatására mindkét jármű árokba hajtott. A baleset következtében a Nissan kecskeméti sofőrje és utasa, egy 41 éves hódmezővásárhelyi nő az elsődleges orvosi szakvélemény alapján súlyos sérüléseket szenvedett, míg a Mercedest vezető 54 éves férfi könnyen sérült. 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.