ELBIR – decemberi hírlevél

2017. 12. 05., k - 10:10
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tudatos felkészülésre hívja fel a figyelmet az ELBIR aktuális kiadványa, hiszen az év végi ünnepi időszakban fontos odafigyelni a megelőzésre, hogy a lopások és egyéb bűncselekmények, szabálysértések ne keserítsék meg az adventet.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya elkészítette, majd 2017 decemberében megküldte az érintetteknek az aktuális bűnmegelőzési témájú hírlevelét. A reciklika többek között felsorolja a tolvajok, betörők módszereit, illetve megoldást ad az áldozattá válás elkerüléséhez.

 

A Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére 2005 júliusában hozták létre az Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszert (ELBIR).

Az ELBIR lényege, hogy a rendőrség elektronikus levelezés (e-mail) útján juttatja el az önkormányzatok és azok szakintézményei, valamint a polgárok rendszerben regisztrált tagjai számára a mindig aktuális bűnmegelőzési információkat.

 

A hírlevelek korábbi számai, valamint egyéb hasznos információk is megtekinthetők a B-A-Z. Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány Bűnmegelőzési Szolgálat honlapján: http://bunmegelozes.eu/index.html


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.