Hárommillió forint értékű drogfogás

2017. 12. 07., cs - 13:17
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A csepeli rendőrök elfogták azt a kábítószer-kereskedőt, akitől korábban szintén dílerek vettek drogot továbbértékesítés céljából.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2017. április 11-én a csepeli rendőrök négy kábítószer-kereskedőt fogtak el, és a házkutatásokkor 313,77 gramm marihuánát, valamint 1,1 gramm amfetamint foglaltak le.

Az üggyel összefüggésben a nyomozók beazonosították azt a férfit, akitől korábban a dílerek a kábítószert vették. A rendőrök a 24 éves budapesti Gy. Krisztiánt 2017. december 5-én 18 óra 30 perckor fogták el kispesti házában, ahol a házkutatáskor több mint 1,5 kilogramm marihuánát találtak, amely értéke megközelíti a hárommillió forintot.

A kábítószer-kerekedő elfogásakor a házban volt egy fogyasztó, illetve a házkutatás közben megérkezett egy másik férfi is, aki szintén kábítószert akart venni. A rendőrök a két fogyasztót is elfogták, ellenük kábítószer birtoklása miatt indítottak nyomozást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói Gy. Krisztiánt – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Családi biznisz

Bűnszövetségben árulta a kristályt apa és fia. A hónapok óta tartó nyomozás eredményeként a korábban már letartóztatott apa mellett most a fiát és a bűnbanda harmadik tagját is őrizetbe vették a rendőrök.

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.