2017 eseményeiből

2017. 12. 20., sze - 13:44
Zsaru Magazin

I. negyedév

Január 1.

Tűzpiros, lopott Ferrarit találtak a fővárosi rendőrök egy óbudai teremgarázsban. A sportkocsit két héttel korábban bérelte az ercsi Farkasné Tóth Noémi (42) Barcelonában, majd Budapestre hozta. A garázsban egy átütött alvázszámú, hamis papírokkal forgalomba helyezett Audi A6 is pihent. A helyet bérlő, érdi H. András (37) szigetszentmiklósi cégének telephelyén tartott házkutatáskor a zsaruk további két lopott autót és hamis papírokkal forgalomba helyezett járművek iratait foglalták le, majd egy gazdagréti mélygarázsból újabb lopott Ferrari került elő. A jelenleg szökésben lévő Farkasné Tóth Noémi ellen csalás, H. András és B. Zsolt (41) ellen orgazdaság bűntet­té­nek megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Az elkövetői körhöz köthetően összesen 21 gépkocsit foglaltak le a zsaruk, valamint elfogták az autók külföldi bérlésében és hazai eladásában szerepet vállaló, időközben magát halottá nyilváníttató L. András Károlyt (41).
 

Január 2.

Cegléd külterületén, a Farkasdűlői átjárónál 18 óra 50 perckor ütközött össze egy személyvonat és egy intercity, a baleset helyszínéről 1 súlyos és 4 könnyű sérültet vittek kórházba. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vasúti közlekedés veszélyeztetése vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Sz. Benjámin (40) márianosztrai, A. Imre (52) budapesti, M. István (56) pátrohai, M. Imre (38) dánszentmiklósi és I. Lajos (42) váci lakos ellen.
 

Január 3.

Egy mosonmagyaróvári dohányboltot akart kirabolni az a 43 éves helyi férfi, aki 18 óra körül késsel követelte a bevételt az eladótól. A rendőrök a helyszínen elfogták. Az őrizetbe vett B. Zsolt ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal befejezték.


Január 5.

Egy lakatlan tahitótfalui ház üres medencéjébe rekedt kiskutyát mentettek meg a szentendrei zsaruk. Átmásztak a kerítésen, a csapdába esett ebet kihozták, bebugyolálták, és állatorvoshoz vitték.
 

Január 6.

Személyleírás alapján perceken belül elfogták a debreceni jár­őrök azt a két férfit, akik 12 óra körül bemásztak egy Leiningen utcai ingatlanra, feltörték a melléképületet, és különböző fémtárgyakat loptak el. A helyi V. Tivadar (38) és R. János (24) ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

 

Január 10.

Személyi igazolványokat, lakcímkártyákat, vezetői engedélyeket, útleveleket, adókártyákat, érettségi bizonyítványokat is hamisított az a 46 éves budapesti férfi, akit a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai fogtak el. S. Csabánál présgépet, számítógépeket, laptopokat, szkennereket, nyomtatókat, acél vágólapokat, nagyítókat és különböző hatóságok szárazbélyegzőit is lefoglalták. Közokirat-hamisítás bűntettének, okirattal visszaélés és közokirat-hamisítás előkészülete vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Január 11.

Fajtatiszta kutyák ellopása miatt indult eljárásban rabosították a gönyűi S. Attilát. Ujjnyomát és DNS-ét levették, a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet pedig nem sokkal később a kapott mintát egyezőnek találta egy 13 évvel korábbi győri gyilkosság helyszínén rögzített nyommal. A 37 éves férfi beismerte, hogy 2003. szeptember 22-én a Sashegyi úton elütött egy akkor 23 éves, kerékpározó nőt, azt hitte, meghalt, ezért a csomagtartójába tette. Útközben kiderült, a nő még életben van. A felelősségre vonástól tartva S. Attila megfojtotta áldozatát, majd a vagongyár mögötti töltésnél megszabadult a testtől. Az emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal lezárták.

0111


 

Január 11.

Törülközőbe burkolt, maszkolószalaggal elkötött szemeteszsákba és strandtáskába rejtett, halott csecsemőt találtak egy érdi ház kutyaóljában. Kiderült, a kislányt 2015 novemberében a házban élő, törökbálinti N. Katalin (38) szülte meg egy bokor alatt. Betömte az újszülött száját, becsomagolta, majd egy udvaron álló szekrénybe rejtette. Néhány hónappal később a biztosabb rejtekhelynek tűnt kutyaólba tette a holttestet. Az emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.


Január 12.

Letette rendőri esküjét a 2016 novemberében indult határvadászképzés első ütemének 532 hallgatója.

0112

 

Január 16.

Két napon belül megtalálták a szegedi rendőrök Zeuszt, a párduckaméleont. A díszállat-kereskedésből a helyi H. Sándorné (44) és Cs. Csaba (45) vitte el, a lopás és természetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ellenük indult eljárást vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök.
 

Január 17.

Nyolc helyszínen csaptak le drogterjesztőkre az érdi és a Pest megyei zsaruk. A hét érdi és egy törökbálinti házban végrehajtott rajtaütéskor nagy mennyiségű, kábítószergyanús port és folyadékot, tablettákat, digitális mérlegeket, valamint apró zacskókat találtak. Tizenegy ember – az érdi K. Gábor (36), D. Richárd (23), G. Erik (23), V. László (57), V. József (31), Cs. Gábor (37), B. Zoltán (40), M. Balázs (34), Sz. Mária (50), M. András Roland (25) és a törökbálinti H. Antal Istvánné (47) – ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
 

Január 17.

Alapos előkészítő és felderítő munka után összehangolt akcióban, egyszerre öt helyen csaptak le a kecskeméti rendőrök. A családi vállalkozásként működtetett helyi banda a kristály néven ismert új pszichoaktív anyaggal kereskedett. Hét ember – Cs. O. Erika (42), T.-né Sz. Irén (46), L. Dávid (20), Cs. Tibor (53), Cs. Tiborné (50), Cs. Istvánné (46) és Cs. István (46) – ellen indult eljárás új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
 

0117


Január 19.

Lopott autók bontásából származó alkatrészeket találtak ezerszámra a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök. A motorblokkokat, sebváltókat, futóműveket, motorháztetőket, generátorokat, üléseket és egyéb járműdarabokat lefoglalták, a 32 éves, vági illetőségű T. Balázs ellen orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Január 20.

Franciaországi síelésből hazafelé tartó budapesti diákokat, hozzátartozóikat és tanáraikat szállító autóbusz szenvedett bal­esetet az olaszországi A4-es autópálya Verona és Velence közötti szakaszán. A felüljáró pillérjébe becsapódó jármű kigyulladt, a tragédiában a buszon tartózkodó 56 emberből 17-en meghaltak. A Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást.

 

Január 23.

Egy Vámospércshez közeli tanyán vitatkozott össze két férfi kora délután, a veszekedés dulakodássá fajult, majd K. Imre (66) fejen ütötte ismerősét, aki belehalt a sérülésbe. A zsaruk a helyszínen elfogták, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás, amit a rendőrök vádemelési javaslattal befejeztek.

 

Január 28.

Rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a budapesti K. Zoltán (42) ellen, aki hajnalban a Budapest VI., Nagymező, Dessewffy, Jókai és Lovag utcában összesen 86 parkoló gépkocsiban okozott kisebb-nagyobb kárt. A rendőrök a helyszínen elfogták.

 

Január 30.

Egy debreceni nyomozó szúrta ki a Csapó utcában azt a Ford Mondeót, amelyet mint egy betöréssorozathoz használt menekülőautót kerestek. A benne ülő V. Lajos (34) és K. István (43) akkor már hónapok óta, milliós károkat okozva dézsmálta a helyi lakásokat. A lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal lezárták.

 

Február 1.

Egyévnyi bujkálás után fogták el egy VIII., József körúti lakásban a BRFK nyomozói azt a 31 éves budapesti férfit, aki ellen kilenc elfogatóparancs volt érvényben. A. István egy szekrényben próbált elrejtőzni, mindhiába. A zsaruk büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.

 

Február 3.

Egy család kanyarodó autójának rohant neki Pápán egy 23 éves pápasalamoni férfi, majd kihasználva, hogy a szülők kiszálltak, bepattant a járműbe. Az anya próbálta megállítani, de a férfi gázt adva elhajtott a hátul a gyerekülésbe kötött óvodás gyermekkel. A helyi körzeti megbízottak egy óra múlva szúrták ki az autót a tetthelytől 15 kilométerre fekvő Pápasalamon területén. Feltartóztatták, a sofőrt elfogták, a megszeppent, de sérülést nem szenvedett, négyéves kisgyermeket visszaadták szüleinek. K. Richárd Rudolf ellen jármű önkényes elvétele és személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amit a rendőrök vádemelési javaslattal lezártak.

 

Február 5.

Egy makói szórakozóhelyen vitatkozott össze két férfi hajnalban, R. Zsolt (29) bántalmazta vitapartnerét. Később társa kezelte erőszakkal az újból kialakult konfliktust, B. Tamás (40) gáz-riasztó fegyverrel fenyegette meg a sértettet és ismerőseit, majd lerugdosta a hátsó sárvédőt az autójukról. A rendőrök elfogták őket. Az R. Zsolt ellen garázdaság és testi sértés vétségének, valamint B. Tamás ellen zaklatás vétségének és garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal befejezték.

 

Február 6.

Közúti ellenőrzésen bukott le az a 34 éves bácsalmási sofőr, akinek autóját a soproni zsaruk állították meg. A jármű átvizsgálásakor 2286, a férfi lakásán további 41 darab kék színű, kábítószergyanús tablettát találtak. Ó. Norbert pozitív drogtesztet produkált. Kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik ellene eljárás.

 

Február 7.

Kibertolvajt kapcsoltak le egy belvárosi bankban a gyömrői zsaruk. B. Árpád (29) egy miskolci, egy gyömrői és egy fővárosi férfi számlájáról utalt át magának több millió forintot. Az utolsó, kétmilliós, saját maga által nyitott, kedvezményezett számlájáról vette volna fel a pénzt, amikor elfogták. Társát, az informatikusként és weboldalfejlesztőként ténykedő, a bűnös tranzakciókat kiötlő F. Józsefet (38) is begyűjtötték. Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

 

Február 8.

Vádemelési javaslattal zártak le a kecskeméti rendőrök egy ókori leletek csempészésével kapcsolatos nyomozást. 2016 szeptemberében egy M5-ös autópályán közlekedő, török kamionból száznál is több ócskaságnak tűnő bronztárgy és 14 aranyérme került elő. A szakértői vizsgálat szerint a több millió forintot érő lelet az ókori Urartu Királyságból, a Kr. előtti 9–7. századból való. A sofőr, Ugur C. (51) ellen orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás.

 

Február 10.

Szíven szúrta 85 éves áldozatát Perkátán az a 20 éves helyi férfi, akit néhány órával a gyilkosság után elfogtak a Fejér megyei rendőrök. A pénzszűkében lévő Sz. László kölcsön akart kérni későbbi áldozatától, az ügylet a végzetes döfésig fajult. A tettes hiába menekült el és hagyta magára haldokló áldozatát, a zsaruk rövid idő alatt őt is és az ereszcsatornába rejtett kést is megtalálták. Sz. László ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

0210


Február 13.

Egy autót ellenőrzött járőrtársával Menus Anikó őrmester az M5-ös autópályán, amikor egy arra közlekedő nyerges vontató nekiment a rendőrautónak, és elsodorta a két rendőrt. Menus Anikó a helyszínen meghalt, társát és az igazoltatott nőt kórházba vitték. A kamiont vezető, román állampolgárságú T. András (48) ellen közúti baleset okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal befejezték. A posztumusz törzsőrmestert katonai tiszteletadással tíz nappal később helyezték örök nyugalomra.

0213


Február 13.

Egy mályi ház udvarán parkoló autóból akart pénztárcát lopni egy 58 éves férfi 2007. december 19-én. A tulajdonos rajtakapta, dulakodtak, támadója gázspray-vel lefújta, majd elmenekült. Közel tíz év elteltével fogták el a miskolci zsaruk. A K. Csaba ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal lezárták.


Február 14.

Belvizes, befagyott szántóföld ejtett foglyul egy odatévedt őzet Berettyóújfalu külterületén. A kimerült jószágot a rendőrök egy gumiabroncsra fektetve mentették ki.
 

0214


Február 15.

Halálos tömegszerencsétlenség történt reggel az M43-as autópálya határ felé vezető oldalán. Hét jármű: két román kamion, egy román busz, valamint két-két román és bolgár kisteherautó ütközött össze. A balesetben két török és egy román férfi, valamint egy bolgár nő meghalt, tizenöten megsérültek. Két bolgár állampolgár, Erhan M. F. (37) és Erdzhan E. (25) ellen közúti baleset okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Február 16.

Kirabolta 68 éves túristvándi áldozatát az a 21 éves helyi férfi, akit néhány óra alatt elfogtak a fehérgyarmati zsaruk. L. Alex betört az idős asszony házába, késsel megfenyegette, majd telefonját, aranyláncát, pénzét, karóráját és zseblámpáját magához véve elmenekült. A rablás és személyi szabadság megsértése bűntetté­nek megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás iratait a rendőrök vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

 

Február 17.

Orvosnak és nőnek adta ki magát az a 31 éves gyöngyöspatai férfi, aki tavaly nyáron Szirákon verte át gyanútlan áldozatait. R. Ákos Félix egy magánházban fogadta pácienseit, akiken vizsgálatokat és beavatkozásokat végzett, nem létező daganatot gyógyított, terhességet állapított meg, és ultrahangfelvételt készített egy mobiltelefonnal. Pénzt sosem kért a vizsgálatokért, és beavatkozásaival szerencsére senkinek nem okozott egészségkárosodást. A kuruzslás bűntet­té­nek megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a pásztói rendőrök vádemelési javaslattal zárták le.

 

Február 17.

Balaton-parti települések térfigyelő kameráinak antennáit ellopva épített ki, majd működtetett – megfelelő díj ellenében – saját internethálózatot egy 38 éves tatai férfi. A. Gábor a több GHz-es antennák segítségével fogta, majd továbbította az internetjelet azok számára, akik pénzért ellentételezték a szolgáltatást. Társát, az antennák megszerzésében segédkező, tatai illetőségű Z. Istvánt (47) is elfogták. Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.


Február 19.

A XVIII., Nefelejcs utcánál lévő park befagyott tavának közepére futott kutyája után egy 13 éves kislány, amikor beszakadt alatta a jég. Egy segélykiáltásait meghalló járókelő riasztotta a rendőröket, akik két perc alatt a helyszínre értek. Kabátjukat levéve gázoltak a tóba, miközben karjukkal a jeget törték. Megfogták a kislány kezét, és kihúzták a partra. A gyermek teste lehűlt, de szerencsésen megúszta a bal­esetet.

0219


Február 20.

Rákóczi téri lakásában fogadta a telefonos megrendeléseket, majd a kapualjban szolgálta ki vevőit az a drogárus, akit a józsefvárosi zsaruk vontak ki a forgalomból. A magas hatóanyag-tartalmú, jó minőségű marihuánával kereskedő Sz. Richárdot (28) elfogták, kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

0220

 

Február 20.

Megszülte, majd megölte gyermekét a mihálygergei I. Alexandra. A 28 éves, vérzés miatt kórházba vitt nő nemcsak terhességét titkolta, hanem azt is tagadta orvosának, hogy szült volna. A rendőrök az otthonához tartozó melléképületben rongyokba bugyolálva, kartondobozva rejtve találták meg az élve született és kegyetlenül bántalmazott kislány holttestét. Az I. Alexandra ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozás iratait a zsaruk vádemelési javaslattal továbbították az ügyész­ségnek.

 

Február 23.

Összeszólalkozott élettársával és annak édesanyjával a 38 éves Gy. József. A vita elfajult, a férfi kést ragadott, és mindkét nőt megszurkálta, majd elmenekült a helyszínről. A 28 éves nőt és 58 éves édesanyját életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, a tettest a monostorpályi körzeti megbízottak menekülés közben elfogták. A Gy. József ellen emberölés kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be.

 

Február 28.

Egy józsefvárosi zsarut akart átverni egy csaló, a rendőrök megvezették, majd elvezették az egész bandát. A kéretlen és furcsa hívásra gyorsan reagáló rendőr eljátszotta az állítólagos nyeremény iránti érdeklődését, végül kollégáival csapdát állítva elfogták N. Adriennt (32), B. Tamásnét (38), B. Csabát (38), K. Gézát (36) és H. Ödönt (38). Csalás kísérlete vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

 

Március 1.

Először pénzt és számítógépet, két nappal később egy monitort lopott el egy várpalotai iskolából az a három helyi férfi, akiket március 1-jén fogtak el a zsaruk. A házkutatáskor megtalálták és lefoglalták az elektronikai zsákmányt. Cs. Tamás (34), K. Norbert (25) és K. Antal (25) ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amelyet a zsaruk vádemelési javaslattal zártak le.

 

Március 3.

Néhány perc alatt a helyszín közelében elfogták a rendőrök azt az egri férfit, aki egy helyi élelmiszerbolt 23 éves alkalmazottját támadta meg 2 óra körül. Bántalmazta az eladót, és két doboz sörrel próbált menekülni. K. Dániel (31) ellen a kifosztás és testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal befejezték.

 

Március 4.

A fővárosban fogták el a Tolna megyei rendőrök a szerb állampolgárságú Vladimir D.-t (26), illetve a szerb–horvát állampolgárságú Sanjin M.-et (27), akik a gyanú szerint 2016 októberétől gépkocsi-katalizátorokat loptak szinte az egész ország területén. A 72 rendbeli bűncselekménnyel közel 15 millió forintos kárt okoztak. A 12 rendbeli lopás vétségének, 60 rendbeli lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal zárták le.

 

Március 5.

Egy komáromi ház előtt parkoló gépkocsi hátsó ablakát zúzta be egy csatornafedéllel hajnalban az a 21 éves ácsi férfi, akit a járőrök egy közeli utcában elfogtak. A 66 éves tulajdonos zavarta meg, ezért az autóban lévő kabátot nem sikerült magával vinnie, de a járművet még végigkarcolta, mielőtt menekülőre fogta. A K. Dániel ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal befejezték.

 

Március 6.

Különböző szolgáltatók képviselőjének adva ki magát csalt ki pénzt 92 áldozatától Balaz J. (46). Az így szerzett közel 26 millió forinttal szerencsejáték-függőségét finanszírozta. A szlovák férfi az egész országot bejárta, Győrben fogták el a debreceni zsaruk. A rulettkirály ellen csalás, lopás, kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás iratait a zsaruk vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

0306

 

Március 8.

Nem kezdte meg a lopás miatt jogerősen kiszabott 4 év 10 hónap szabadságvesztésének letöltését az a 33 éves férfi, akit a Békés megyei zsaruk kutattak fel. A többszörösen körözött és európai elfogatóparancs hatálya alatt álló P. Péter rejtőzködése egy szegedi lakásban ért véget, a rendőrök a szegedi fegyintézetbe vitték. Időközben újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg, mivel kiderült, ő tört be 2013 nyarán egy szeghalmi lakásba, ahonnan kar­órákkal, ékszerekkel és pénzzel távozott. A lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal zárták le.

 

Március 9.

Az M7-es autópályára futva próbált a rendőrök elől menekülni az a 26 éves helyi férfi, aki Székesfehérváron néhány órával korábban késsel támadt egy pénzváltással foglalkozó, 56 éves balatonszabadi férfira. Anyagi haszonszerzés motiválta, amikor többször megszúrta áldozatát. N. Dávid ellen emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Március 10.

Többször megfenyegette volt élettársát a gyáli A. Géza (25), így akarta behajtani tőle egy korábbi ingatlaneladás szerinte rá eső részét. Legutóbb az utcán támadta meg, megütötte, majd beültette autójába, és elhajtott. Menet közben tovább verte, és egy késsel fenyegette 22 éves áldozatát, akit végül órákkal később kitett a kocsijából, majd sorsára hagyta. A dabasi zsaruk Budapesten fogták el. A személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal lezárták.

 

Március 11.

Újdonsült ismerősei segítségével lopta meg szüleit az a 22 éves kaposvári férfi, akit a siófoki zsaruk fogtak el. M. Ferenc és társai többször visszatérve közel 25 millió forintot loptak el a szülők pusztaszemesi garázsából, amelynek egy részét autóvásárlásra, lakástörlesztésre, prostituáltakra és napi szükségleteik kielégítésére költöttek. A lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ellenük indult nyomozás iratait a zsaruk vádemelési javaslattal továbbították az ügyész­ségnek.

 

Március 14.

A szegedi B. Zoltánt (50) rávették a társai, hogy törjön be egy 72 éves férfi gyulai házába. Két napon belül újra visszaküldték, hogy még több pénzt szerezzen, ám a második alkalommal a sértett megzavarta. B. Zoltán feszítővassal ütötte meg áldozatát, így sikerült a pénztárcáját magával vinnie. A zsaruk őt és két felbujtóját, a gyulai Sz. Lajost (44), a szegedi F. Józsefet (41), valamint a menekülésben segédkező szegedi Cs. Mariannt (47) elfogták, lopás és rablás bűntet­tének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

0314

 

Március 15.

Dolly, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kábítószer-kereső kutyája talált rá arra a rejtekhelyre, ahonnan 26 csomag drog került elő. A 25 éves szerb sofőr az autója első ülései alatt kialakított rejtekben próbálta átcsempészni a közel 50 millió forint értékű, majd’ 26 kilogramm marihuánát. A szerb állampolgárságú J. Alexander ellen kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal lezárták.

 

Március 16.

Apja autójával és vadászfegyverével kezdett rablássorozatba hajnalban az a 18 éves bonyhádi férfi, aki fél óra leforgása alatt négy benzinkutat támadott meg. Az M1–M7-es autópályáknál kezdődött ámokfutás a 8-as főúton, egy körforgalomnál ért véget, ahol az előző este családtagjainak búcsúlevelet hagyó F. Ádám a puskával öngyilkos lett. A rablás és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást a rendőrök befejezték, az eljárást az elkövető halála miatt megszüntették.

 

Március 17.

A kiskunfélegyházi temetőben fogták el a zsaruk azt a 43 éves helyi férfit, aki három nappal korábban a sírhely mellékhelyiségéből ellopta egy 73 éves asszony lezárt elektromos kerékpárját. A sírok közé rejtett biciklit akarta épp magával vinni, amikor a rendőrök rajtaütöttek. A 150 ezer forintos kerékpárt visszaadták 73 éves tulajdonosának, Sz. Csaba ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amelyet bíróság elé állítási javaslattal továbbítottak az ügyészségnek.

0317

 

Március 18.

Ideiglenes rendszámtáblákat, a hozzájuk tartozó forgalmi engedélyt és indítási naplót vándoroltatott hónapokig az a hét férfi, akik ellen egyedi azonosító jellel visszaélés, közokirat-hamisítás bűntettének és hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A novaji Hakim R. E. (44) adta bérbe először, majd a rendszámokat több különböző járműre is felszerelték. Az elfogás utáni szakértői vizsgálat szerint a rendszámtáblák, a forgalmi engedély és az indítási napló is hamisítvány volt. A férfi és társai – a salgótarjáni B. Péter (31) és H. Zs. István (40), a kartali F. József (22), a győri C. Tibor (50), a mezőkövesdi P. Zoltán (30) és a budapesti Sz. György (53) – ellen indított eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

 

Március 19.

Egy újpesti ipari telepen működtetett kábítószerlabort számoltak fel a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, a rajtaütéskor lefoglalt 120 liternyi folyadékból készíthető 50 millió forint értékű, 15–20 kilogramm amfetamin piacra kerülését akadályozták meg. Az elfogott budapesti G. Endre (33), a szurdokpüspöki E. Ferenc (34), a kakucsi K. Sándor (36) és a dunapataji P. János (48) ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Március 21.

Két idős embert is rabszolgaként dolgoztatott és munkára kényszerített egy sátai házaspár. Először magukhoz édesgették őket, majd elvették nyugdíjukat, bezárták egy komfort nélküli melléképületbe, és sokszor fenyegették, verték, sanyargatták őket. Az egyik áldozat meg tudott szökni, a rendőrök ezután fogták el V. Józsefet (47) és V. Józsefnét (41). Kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás.

0321

Március 22.

Egy napon belül elfogták a zalaegerszegi zsaruk azt a 41 éves helyi férfit, aki március 21-én késő este gyújtogatott a megyeszékhelyen. L. Károly a Göcseji, majd a Landorhegyi úti társasházaknál lévő szelektív hulladéktárolókat gyújtotta fel, a második helyszínen a tűz egy parkoló autóra is átterjedt. Az ellene rongálás és közveszély okozása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal lezárták.

 

Március 23.

Ittasan akart betörni 80 éves túronyi ismerőséhez 2016 májusában a helyi K. Zsolt. Az ajtó feszegetését meghalló német férfi meglátta, mire ő a lebukástól tartva egy fejszével fejbe verte, majd sorsára hagyta. Másnap visszatért a helyszínre, és az akkor már halott áldozatáról tudomást nem véve összeszedett különböző értéktárgyakat, eltüntette a nyomokat, és elmenekült. A rendőrök több száz tanút kihallgattak, számos nyomot elemeztettek, végül 309 nappal a gyilkosság felfedezése után elfogták a 26 éves helyi férfit. Az ellene emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a zsaruk vádemelési javaslattal zárták le.

 

Március 24.

Holttestkereső kutyával, talajradarral és árokásó géppel kutattak a rendőrök egy öt évvel azelőtt eltűnt csongrádi férfi után korábbi lakóhelyének udvarán. Maradványait megtalálták, a ház falán vérnyomokat rögzítettek, majd elszámoltatták az elhunyt volt élettársának fiát. P. Zoltán (27) bevallotta, hogy édesanyja párjával sokat veszekedtek, 2012 októberében egyik vitájuk addig fajult, hogy baltával kétszer fejbe vágta, majd a holttestet néhány nappal később eltemette. Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Március 25.

Két férfi veszett össze délután Miskolcon, a Békeszálló telepen. Egyikük kardot rántott, és megvágta vitapartnere arcát, majd betörte egy parkoló autó ablakait. A sértett súlyos sérülést szenvedett, a helyi B. Attilát (27) negyedórán belül elfogták a rendőrök. Testi sértés és garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Március 28.

Shakira, a marcali rendőrkutya vezette el kollégáit egy betörőhöz, aki társával két niklai házból lopott élelmiszert, fűnyírót, botmixert és szarvasagancsokat. A T. István (28) és T. Zoltán (27) ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást a rendőrök vádemelési javaslattal zárták le.

 

0328

 

Március 28.

A BRFK zsarui a IV., Megyeri úton állítottak meg egy autót, a sofőrt ellenőrizték. A fővárosi M. Péter kanadai okmányokkal igazolta magát. Kiderült, a 32 éves férfit körözték, csalás miatt három elfogatóparancs volt ellene érvényben, a legrégebbit négy és fél évvel azelőtt bocsátották ki. M. Pétert elfogták, és a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

 

Március 30.

Fokozottan védett hüllőket foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Vas megyei Vönöckön. Skorpiókat, foltos szalamandrákat, keselyűt, aligátorteknőst és 12 különböző fajtájú kígyót foglaltak le, az ott lakó T. Tamás (26) és a budapesti K. Vivien Noémi ellen természetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.