Köd nehezítheti a közlekedést

2017. 12. 25., h - 16:25
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Kedd estig több megyében várható köd. Fogadja meg közlekedési tanácsainkat!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján Északkeleten többfelé fordulhat elő köd. Napközben a legtöbb helyen javulnak majd a látási viszonyok, de a Bükktől keletre (főként a völgyekben),valamint a nyírségi, és szatmári vidékeken helyenként egész nap megmaradhat a köd. Ónos ködszitálás sem zárható ki. Estétől a szélcsendes tájakon ismét többfelé képződik köd, elsősorban az ország keleti felén és északnyugaton. Kedden napközben a legtöbb helyen javulnak a látási viszonyok.

A ködös időben történő közlekedés nagyobb odafigyelést igényel, a legrosszabb vezetési körülmények egyike.  

A köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg olykor átláthatatlan, a járművezető nem tudhatja, milyen akadályok jelennek meg előtte, és a közvilágítás sem segíti a haladást.

Az egyik legfontosabb, hogy ködös útszakaszokon csökkentsük járművünk sebességét! Gyakran még a megengedett sebesség felső határa is eltúlzott lehet. Fontos a követési távolság növelése, ködben nehezebb megbecsülni a biztonságos követési távolságot. Lehetőleg tartózkodjunk az előzéstől! 
Különösen veszélyes lehet, amikor hirtelen érkezünk egy ködfoltba, mert ekkor a látótávolság nagyon rövid idő alatt jelentősen lecsökken és nem tudhatjuk, milyen veszélyekkel, kockázatokkal kell számolnunk.
Fokozott ködképződéssel számolhatunk folyók közelében, zárt völgyekben, erdős hegyi útszakaszokon. 

Ilyen időben fárasztóbb a vezetés, idővel a reakcióképességünk jelentősen csökken. A feszült figyelem miatt az emberi szem is elfárad, ezért nagyon fontos, hogy hosszabb utaknál tartsunk gyakrabban pihenőt! 

Köd esetén használjunk ködfényszórót! Ha járművünk ezzel nem rendelkezik, akkor a tompított fényszórót kell bekapcsolni. A távolsági fényszóró használata kifejezetten kerülendő, hiszen az erős fény a páraszemcsékről visszaverődve vakító, átláthatatlan fehér falat képez!

A láthatóságunk érdekében a gépjármű valamennyi fényszóróját és irányjelzőjét tartsuk tisztán, de ügyeljünk a szélvédő tisztaságára is! A belső pára megakadályozása érdekében kapcsoljuk be a légkondicionáló készüléket, a levegő áramlásának irányát a szélvédő felé terelve! A hátsó szélvédő páramentesítésére is figyeljünk!
 

Közlekedésünk során számoljunk az úttesten gyalogos, kerékpáros, vagy lassú jármű közlekedésére, meghibásodott jármű megjelenésére, melyek észlelése a ködben ugyancsak jelentősen korlátozódik! Ha pedig kiszállunk a járműből, lakott területen kívüli útszakaszokon mindig vegyük fel a fényvisszaverő mellényt, mely észlelhetőségünket, és ezáltal biztonságunkat sokszorosára növelheti! 

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.