Sikeresen vizsgáztak

2017. 12. 27., sze - 09:41
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni kiképzési központban 22 próbaidős őrmester teljesítette a határvadász-képzés záróvizsgáját.

Sikeres vizsgát tettek 2017. december 22-én a határvadász-képzés próbaidős őrmesterei Debrecenben. A 22 fős szakasz utolsó számonkérése a Sámsoni úti kiképzési központban volt, ahol az írásbeli vizsgát követően, szóbeli megmérettetésre került sor. A vizsgázók határrendészeti, bűnügyi, szabálysértési, közrendvédelmi, illetve a határrendészeti területen végrehajtott csapaterős tevékenységgel kapcsolatos ismereteikről számoltak be a vizsgabizottságnak. A végzős határvadászok 2018 januárjában állnak szolgálatba a Készenléti Rendőrségnél, ahol járőrvezető irányítása mellett őr-járőrtársi feladatokat hajtanak majd végre.

 

Továbbra is várjuk a határvadász-képzés iránt érdeklődők jelentkezését! Keressék bizalommal toborzó kollégáinkat! A rendőri szolgálatra elhivatottságot érzők azonban nem csak náluk, hanem bármely rendőri szervnél érdeklődhetnek. Bővebb tájékoztatás, valamint letölthető formátumban jelentkezési lap, és hozzá kapcsolódó dokumentumok a rendőrség honlapján érhetőek el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.