Lezárt akta – robbantással fenyegetett

2018. 01. 12., p - 12:51
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Saját házának felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi Kenderesen. A segítség időben érkezett.

Vádemelési javaslattal fejezte be a rendőrség a nyomozást az ellen a kenderesi férfi ellen, aki házának felrobbantásával fenyegetőzött.

A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást folytatott közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Sándor kenderesi lakos ellen. Az 52 éves férfi 2017. április 27-én a délutáni órákban átment a szomszédjához, akivel közölte, hogy fel fogja robbantani a saját házát. Ezt követően hazament, majd a konyhájában lévő gáztűzhely fölött lévő gázcsapról szakszerűen leszerelte a gázcsövet, a gázcsapot megnyitotta, amelynek következtében a gáz beömlött a zárt nyílászárójú lakóház légterébe.

A szomszéd azonban komolyan vette a fenyegetést és értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőri egységek a környező épületeket kiürítették, az udvari gázcsapot elzárták, a katasztrófavédelem az épületet átvizsgálta. A házban ekkor senki nem tartózkodott.

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a férfit, akit az illetékes járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

A hatóság a nyomozást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészség részére megküldte.

b

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.