Ittasan okozott balesetet

2018. 01. 13., szo - 08:50
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy személyt vett őrizetbe és öt főt fogott el, köztük egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján. Hat embert állítottak elő, közülük kettőt ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. január 12-én délután a Veszprémet elkerülő 830-as úton. A 82-es számú főút irányából a 8-as számú főút felé közlekedett egy veszprémi férfi az általa vezetett Suzuki típusú személygépkocsival, mikor nekiütközött a forgalmi okból álló járműoszlop utolsó gépkocsijának. Az ütközés hatására az utolsó Ford típusú kisteherautó az előtte álló Skoda típusú jármű hátsó részének, amely az előtte álló helyzetben lévő Volvo típusú személyautónak ütközött. A baleset során a Suzuki típusú járművet vezető R. Zoltán könnyű sérüléseket szenvedett, a gépkocsikban anyagi kár keletkezett. Az R. Zoltánnal szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel céljából és a sérüléseinek ellátása miatt a veszprémi kórházba szállították. Ellene járművezetés ittas állapotban vétség miatt büntetőeljárás indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.