Rubelre váltott

2018. 01. 31., sze - 13:59
Zsaru Magazin

Klasszikus trükkel csapott be egy bolgár férfi egy amerikai asszonyt, aki dollárt akart forintra váltani. A többszöri átszámolás során fehér­orosz rubelre cserélte a magyar bankókat.

Már hazautazni készült tavaly október 30-án egy amerikai állampolgárságú magyar nő, de még vásárolni indult unokájával Kecskeméten. Forintja már nem volt, tíz darab százdollárost tett a tárcájába, hogy beváltsa egy ismert belvárosi irodában.

– A 63 éves asszony az irodában az árfolyamot figyelte, amikor megszólította egy férfi. A nő nem gyanakodott semmi rosszra, mert nem az utcán szólították le – mondta Horváth Erika törzszászlós, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. – Az ismeretlen akcentussal beszélő férfi 270 forintos árfolyamot ajánlott, ha nála váltja be a dollárjait. A nő sietett, így belement az alkuba.

Horváth Erika törzszászlós
Horváth Erika törzszászlós

A férfi a pénzváltó elé hívta ki az asszonyt, többször leszámolta a kezébe a pénzt. Megkérte a nőt is, hogy olvassa meg, aki ekkor 260 ezer forintot számolt át. Mivel tízezer forinttal kevesebb volt, a férfi visszavette a bankóköteget.

– A nyomozók szerint ekkor cserélte ki a pénzt. Nem egy tíz­ezrest tett hozzá, hanem egyik zsebébe tette, és a másikból vehette elő a rubelt olyan gyorsan, hogy nem lehetett észrevenni – folytatta a sajtóreferens. – Visszaadta a bankókat, és átvette a százdollárosokat, majd mindketten mentek a dolgukra. A nő csak az egyik bolt pénztáránál vette észre, hogy a kötegnek csak a legfelső és a legalsó bankója forint, a többi fehérorosz rubel, ami napi árfolyamon összesen tízezer forintot ér. Egy fehérorosz 1000 rubeles bankó csak 120 forintot kóstál. Feljelentést tett, a pénzt lefoglaltuk.

A kecskeméti zsaruk begyűjtötték a pénzváltó biztonsági kameráinak, a belváros és a városból kivezető utak térfigyelő kameráinak felvételeit. Megállapították, egy középkorú férfi a tettes, aki akcentusa alapján a Balkánról származhat. Több olyan járművet találtak, mely a rendszám alapján a balkáni országokból való. Így jutottak a bolgár Ivan T. (52) nyomára, aki rendszeresen jár Magyarországra, és egy budapesti panzióban száll meg. Január 15-én ebben a panzióban fogták el, zsebeiben és tárcájában nagy mennyiségű fehérorosz rubelt találtak, ugyanolyat, mint amilyennel átverték az asszonyt. A bankók mérete, színezete hasonlít a forinthoz.

Csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. A férfi tagadta, hogy ő járt volna valaha Kecskeméten. Állítása szerint a bűncselekmény idején hazájában tartózkodott, fehérorosz rubel pedig azért volt nála, hogy beváltsa. A bíróság január 17-én elrendelte előzetes letartóztatását.

                VÉGH ATTILA

FOTÓ: ERDEI MIHÁLY


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.