Vadászat közben

2014. 12. 31., sze - 14:33
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki kilőtt egy felé repülő fokozottan védett túzokot Zsáka külterületén.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy vadásztársaság 2014. december 27-én, Zsáka külterületén társas vadászatot szervezett. A vadászat közben egy férfi a nála lévő sörétes fegyverével kilőtt egy fiatal túzok kakast, mely az ő irányába repült. Erről később egy állampolgár szólt a helyi természetvédelmi őrnek, aki tájékoztatta a területileg illetékes nemzeti park vezetőjét.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a nemzeti park vezetője 2014. december 30-án 13 óra 20 perckor telefonon értesítette az esetről.

A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, melynek eredményeként a vadászatot szervező társaság fagyasztókamrájában megtalálták és lefoglalták a túzokot.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi még aznap önként megjelent a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 22 éves A. Ákost, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A darvasi lakos a megalapozott gyanú szerint Zsáka külterületén, vadászat közben lőtte ki a fokozottan védett madarat.  

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a terhelttel szemben – szabadlábon hagyása mellett – természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.