Szentendrén lopott, Heves megyében fogták el

2015. 05. 27., sze - 12:08
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint eltulajdonított Szentendréről egy gépkocsit.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Zsolt 40 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 40 éves férfi 2015. május 26-án eltulajdonított egy szentendrei áruház mögötti parkolóban lezárt állapotban ott hagyott személygépkocsit.

Ezt követően a gyanúsított - még ugyanezen a napon 20 óra körüli időben – eddig ismeretlen okból a járművel szalagkorlátnak ütközött az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán a 92-es kilométerszelvényben. A helyszínre a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei érkeztek, akik az összetört autóban senkit nem találtak. Az adatgyűjtés során beszerzett információk alapján a Heves megyei rendőrök N. Zsoltot az autópálya 82-es kilométerszelvényében lévő pihenőben elfogták és az Egri Rendőrkapitányságra előállították, majd a reggeli órákban a Szentendrei Rendőrkapitányságon a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A fővárosi férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. A nyomozóhatóság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

N. Zsolt ellen a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.