"Segítség, mentsenek ki, meghalok!”

2016. 02. 17., sze - 04:24
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ágasegyházi körzeti megbízott a helyi polgárőr egyesület elnökével közösen segített a bajba jutott 75 éves asszonynak.

Állampolgári jelzés érkezett 2016. február 14-én 13 óra 45 perckor a szolgálatban lévő Frankó Balázs r. főtörzsőrmesternek arról, hogy egy ágasegyházi ingatlan felől segélykiáltás hallható.

 

A helyi körzeti megbízott Berta Sándorral, az Ágasegyházi Polgárőr Egyesület elnökével azonnal a bajbajutott keresésére indultak. Amikor hallották, hogy egy Béke utcai ház udvarából erőtlen, kétségbeesett hangon "Segítség, mentsenek ki, meghalok!” mondatot ismételgeti egy néni, a zárt kapuk miatt átmászták a kerítést és azonnal a hangok irányába futottak. A melléképületben azt látták, hogy az ott lakó 75 éves asszony egy farakáson fekve a bontásból származó nagy súlyú ajtó alá szorult, amely miatt a néni mozdulni sem tudott.

 

A körzeti megbízott és polgárőr társa kiszabadították a sérültet, majd kikísérték a szabad levegőre, vizet adtak neki és leültették. A néni elmondta, hogy nagyon fáj a lába, ezért az egyenruhások értesítették a mentőszolgálat munkatársait is. A percek alatt kiérkező szakemberek megvizsgálták az asszonyt.

 

A néni elmesélte segítőinek, hogy körülbelül egy órája tojásokért ment a melléképületbe, amikor megbotlott a farakásban, majd rádőlt az ajtó. Tehetetlenségében, félelmében úgy érezte, meg fog halni. Az idős asszony megköszönte a segítséget az egyenruhásoknak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.